nov
30

Nem szeretem azokat a napokat, amikor semmi sem tetszik, és mindenbe bele tudnék kötni. És a kötözködés nem (csak) abból indul ki, hogy éppen szar kedvem van, hanem mert minden szinte hívogat a belekötésre. A dolgok, valljuk be, nem szépek. A boldogság, vidámság teszik őket azzá. Egy megjegyzés, egy rossz pillanat, és az ember hirtelen - nem, nem borúlátó - tisztán lát. Látja, mi folyik itt, mi csöpög ott, hova megyünk, honnan jöttünk. És látja ő a jót s a szépet, nem azzal van a gond. Hanem, hogy látás ide vagy oda, több a felszínes, szar dolog. No. Kimondva.

Az ember nem lesz egyszer csak ilyen. Nem fog egyik napról a másikra megváltozni, ha akar, ha nem akar. Vagy benne volt a kezdetektől, vagy szépen lassan magába erőltette, de nincs olyan, hogy varázssuhintás, és decsodálkozom hogy mivan. Mi lenne? Az van, hogy vakok vagyunk, nem veszünk észre semmit, vagy elnyomjuk. Mintha télen is, este is napszemcsiben rajoskodnánk. Ennyi a titok. De bírnánk vajon a tisztánlátást? A francokat. Nem véletlen fejlesztette ki az evolúció önmaga ellen ezt a kis trükköt. Különben már kihaltunk volna. Hát szia, emberiség!

A dühöt ki kell valahol ereszteni. Az oké. De ez olyasmi, mint... mint amikor egy hiperaktív kutyát lakásban tartasz. Hogy ne szedje szét az egész berendezést, kiviszed óránként, megneveled. Ezzel kordában tartod. A megoldás a kertes ház lenne, és ezt te is nagyon jól tudod. De ha nincs pénz kertes házra? Akkor van bebasz.
Kiengedheted a dühöt, kiírhatod magadból, elmehetsz futni, megverhetsz valakit, leihatod magad, bánom is én. Pillanatnyi felüdülés, ujdejó. És holnap? Holnapután? Egy hónap múlva? Jó, persze, ennek az egyik "megoldása" az alkoholizmus.... Ahelyett hogy megkeresnéd a forrást, aztán a hajadnál fogva kirángatnád magadat abból a mocsokból. De előbb borotválod le a fejed, mint hogy ezt megtedd. Pacsi, barátom, üdv a klubban!

Az, hogy jókedved van-e, döntés kérdése. Esküszöm. Eldöntöd. És ennyi. Én is eldönthetném perpillanat, hogy elzárom a méregfogak csapját, visszahúzom az agyaraim, és mosolygok. De ehhez erősnek kell lenni. Az ember szeret letargiába süllyedni. Ha nem szeretné, nem tenné. Pont.

Nos, lankadt a dühöm, maradt a szomorúság. Idézeteket olvastam. A nagy - vagy kevésbé nagy - emberek okosak...at szólnak, néha. (:

Írjunk, fessünk, főzzünk, teremtsünk, szolgáljunk, szerelmeskedjünk, dolgozzunk kőkeményen mindannyiunkért, és soha, de soha ne térjünk le erről az ösvényről. Botladozni lehet rajta, nagyokat esni is, de hé... senki sem játszana Super Marióval, ha egy sík pusztán haladna előre anélkül, hogy tekikatonák és sárkányok, szakadékok és buckák akadályoznák.

aug
12

Wow.
Wow egyrészt, mert legalább háromezer éve nem firkáltam - ide.
Wow 2, hogy omg. Leérettségiztem, felvettek egyetemre, nemsoká gólyatábor, elköltözök itthonról. Szóóóval, big W-O-W.

Nem tudom hol hagytam abba, mikor hagytam abba, akkor mit írtam utoljára - és direkt nem nézem meg. Nem akarok abba belemenni, hogy mik történtek velem azóta, főleg, mert az előbb úgy röpke 7 szóban összefoglaltam. Érdekelnek a boring részletek? Nem. Naugye. Attól még mesélek, ha már így eszembe ugrottak dolgok.

Nyár. Ballagás. Tanulás. Érettségi előtt. Ismerősöm ballagása. Nagyanyja mesél, görög nyaralásról, olcsón, csodás. Nem reménykedünk hogy lesz hely, mégis lesz. Van pénz. Befizetjük, minden szupi. Kifordítom a térdem. Fekvőgipsz. Pá-pá Görögország. Ahogy jött, ugyanolyan gyorsan surrant el. A semmibe. Viszlát.

A második jelölt helyre vettek fel. Az elsőről 3 ponttal maradtam le. Elmesélem, csak mert érdekes, mennyire nyomi vagyok. Először, nem emlékszek a pontjaimra, így csak sejtem, hogy nem vettek föl. Utána kiszámoljuk pontjaim, kiderül, hogy egyik helyre se vettek fel. Aztán kiderül, hogy nem is oda jelentkeztem második helyre, amire emlékeztem, szóval második helyre mégis felvettek.
Örülök? Is-is. Örülök hogy felvettek, örülök hogy legjobb barátnőmmel megyek oda, szép a hely, buli, stb. Őszintén? Az első helynek jobban örültem volna. Angol. Angol angol angol. Szerelmem. Pá-pá, akárcsak Görög. 3 pont.
Matek. Szeretem, tudom, érdekes, érdekes, vagy hozzá eszem. Többre is viszem majd vele, mint elsővel. mégis. Angol nélkül? Elhatároztam, hogy angol órákat fogok adni. Hátha. Hátha....

Lovazás is kiesett egész nyárra. 1x-1x elmentem meglesni szerelmemet, de kezdtem lehangolódni. Annyira...

Limbóztunk. Tudjátok, limboláz, limbohintó. Egy fa, hátradőlve átmenni alatta. Így fordult ki a térdem. Badar helyzet, milliószor limboztam, sose lett bajom. Kérlek, lovagoltam, nem estem le, eltaposhatott volna, megrúghatott volna. Nem. Limbó miatt baszódik el a nyaram. VALAMI okának kell lennie. Nem vagyok hívő, babonás-szerű viszont igen. Tavaly nyáron tudtam vna lovazni, átépítettük a házat. Most nyáron tudtam volna, úgyahogy, lovazni, erre a térdem. Nem, nem azt mondom h a sors keze, etc. Tudtam vna én ősszel és tavasszal is lovazni. Mégis, mindig, mikor elhatároztam, akkor "ütött be a krach". Mintha figyelmeztetni akarnának?! Jó, nem leszek ördögöt-falra-festő.

Végső soron nemtudom miért kezdtem el írni again. Hiányzott. Konkrétan az, hogy pötyögjek, és az szöveggé álljon össze. Máramennyire ez összeáll egy szöveggé.

Mennyit tudunk? Sokkal többet, legalábbis szerintem, mint amennyiről felismertük, hogy tudjuk. De nem vagyunk képesek áttörni ehhez a tudatalatti tudáshoz. Létezik, de nem érhetjük el.

ápr
2

Süt a nap, meleg van, sállálállálá :D Bicajjal járok suliba, napozgatok, lebetegszek -.-', de amúgy minden rendben. Kutyámat imádom, család nem sokat változott, terveim annál inkább, de azt most hagyjuk.

Feltűnt, hogyha gondolkozok, egész értelmes vagyok. :D Nem, igazából nem ez tűnt fel. Hanem az, hogy amilyen gondolataim vannak, alkalmasak a szállóigévé válásra. És még mindig nem értitek, mert nem az a lényeg, hogy szállóige legyen. Ez csakcsupán annyit jelent, hogy visszajelzést kapok, hogy van akinek tetszik, amit leírok. Legyek 2 oldal, 4 sor, vagy egy komplett regény. (:

Még mindig vannak önbizalmi problémáim, amiket nem nagyon értek. *gondolkodik* Általában az emberek többségénél nem érdekel mit gondolnak rólam :D Ha felveszek narancssárga tornacsukát a lila kabáthoz, és nekik nem tetszik... hát istenem, ne nézzenek oda. Gyerekek, van egy olyan, hogy stílus. Néhány embernek a sajátja, sokan másolják, egyesek teremtik. Ez van.

A könyvírással viszont kezdek nem így lenni. Eleinte azért írtam, mert jó volt elképzelni, és leírni. Megismerni szereplőket... ez egyfajta játék, tudjátok? Amikor meglátsz egy embert az utcán, és teremtesz neki egy életet. Nem az számít, hogy eltalálod-e, ez nem totó. Igazából... nem tudom mi számít. Nekem élvezet ezt csinálni. Meglátni egy helyes pasit, és eldönteni hova megy, mit csinál, kivel találkozik. Az arcvonásaiból, nevető- avagy a gondolkodó ráncaiból következtetni, milyen személyiség.

Igazából leírva buta dolognak tűnik. Nem tudom úgylátszik megmutatni, mi is ez valójában. Fantázia. Segít az élet elfogadásában, szebbé tételében. Segít abban, hogy felviduljunk, hogy szomorúak legyünk, és hogy rettegjünk.

Gyerekként a fantáziánk halhatatlan, határtalan. Létezik a fogtündér, mikulás, jézuska, sárkányok, hősök, hercegnők, hercegek fehér paripákon. Beszél a kutya, a ló, az autó. Vannak képzeletbeli barátaink, és úgy játszunk, ahogy soha többé.

Emlékszek a gyerekkori játékainkra. Nem a tárgyakra, hanem amiket kitaláltunk. Hősnő voltam, karddal, és egy gonosz ellen harcoltam. Az unokatesóm hol gonosz volt, hol hős. És bot se kellett ahho, hogy harcoljunk és sebet ejtsünk egymáson karddal. És repültünk a sárkányon, száguldottunk, az tüzet okádott, fentről láttuk az egészet.
Csak azért írom le, mert van egy furcsaság ebben... Én úgy emlékszek magunkra, hogy ott van mellettünk a sárkány, kezünkben kard. Alig tudom felidézni az udvart körülöttünk, hogy milyen volt, mert én a sziklás dombra és a bányákra emlékszek, ahol játszottunk.

Hát ez a fantázia, ez az írás. Egy kis gyerekeskedés...

Az egyik szent írás azt mondja, ha télen nem akarsz fázni, építs kunyhót. Ha azt akarod, hogy a gyerekeid se fázzanak, építs kőházat. Ha azt akarod, hogy az unokáid is védve legyenek, építs várost falakkal körülvéve. De ha azt akarod, hogy az unokád unokái is emlékezzenek rád, akkor írj könyvet.

feb
14

 

Sick puppies - Maybe

Maybe I'm a dreamer
Maybe I'm misunderstood
Maybe you're not seeing the side of me you should
Maybe I'm crazy
(Maybe I'm crazy)
Maybe I'm the only one
(Maybe I'm the only one)
Maybe I'm just out of touch
Maybe I've just had enough

Maybe it's time to change
And leave it all behind
I've never been one to walk alone
I've always been scared to try
So why does it feel so wrong
To reach for something more
To wanna live a better life
What am I waiting for?
'Cause nothing stays the same
Maybe it's time to change

Maybe it's hopeless
(Maybe it's hopeless)
Maybe I should just give up
(Maybe I should just give up)
What if I can't trust myself?
What if I just need some help?

Maybe it's time to change
And leave it all behind
I've never been one to walk alone
I've always been scared to try
So why does it feel so wrong
To reach for something more
To wanna live a better life
What am I waiting for?
'Cause nothing stays the same
Maybe it's time to change

And maybe it's time to change
And leave it all behind
I've never been one to walk alone
I've always been scared to try

And maybe it's time to change
And leave it all behind
I've never been one to walk alone
I've always been scared to try
So why does it feel so wrong
To reach for something more
To wanna live a better life
What am I waiting for?
'Cause nothing stays the same
Maybe it's time to change
'Cause nothing stays the same
Maybe it's time to change

 

I'm sick of myself....

Nemhiszem el, mégis...

Megfogalmazni se tudom!

I've always been scared to try... mert tudtam hogy nem sikerül.

Nekem nem megy. Nem tudok pozitívan hozzáállni. 18 éve nem. Nemmegy, nemtudom mi van.

Mindig úgy voltam vele, hogy én így vagyok jó. Fogadd el magad, és akkor másoknak is tetszeni fogsz. Ezt vallottam, és szerettem magam, akkor is, ha kövér voltam, kócos, kialvatlan, koszos... szerettem magam, mindenestől. Egészséges egóm volt, minden tökjó volt...

Most pedig, egy ideje már hogy próbálok fogyózni, és mindig rájövök, hogy nem megy, egyre lentebb ásom magam a saját szememben.

És képtelen vagyok másokkal erről beszélni, mert mindenki azt látja, hogy akarat gyenge vagyok, béna, lúzer. És még ronda is ^^ De az utolsó nem érdekelne. Az egész nem érdekelne, hogyha tükörbe tudnék nézni. Ha el tudnám magam képzelni a csukott szemeim előtt olyannak, amilyen vagyok. És minden az agyban dől el, és legyél erős és mittomén, de nem megy.... nem tudom hogy kell.... és legszívesebben csak sírnék és sírnék és dühöngenék és EGYEDÜL AKAROK LENNI, mégis szükségem van a szeretetre. A szeretteim szeretetére. DE hiába tudnám, hogy szeretnek, ha én utálom magam... miattuk. mert a helyükben én leköpném magamat......
 

Eljön egy idő mindenki életében, mikor úgy tűnik, a szeretet elmegy, mikor semmi nem akar jóra fordulni, jön, jön egy idő, mikor nem találod a helyed, minden ajtó, amit kinyitsz, úgy tűnik, az arcodba csapódik. Ekkor kell valaki, akibe kapaszkodhatsz, mikor elhagy minden hited.

   ~ ilyen se volt még, hát most lesz. Utólag, hetek után, sőt, több mint egy hónap után szerkesztek egy kicsit, sőt, a befejező idézet után írok. Kész tragikum :D Csak szeretném hozzátenni, mennyire nem szeretem gyenge pillanataimban a blogom. Mert leírom, és később már nem is gondolom így, de addiga már elolvasták páran.
És hogy miért nem törlöm ki? Mert ez is én vagyok. Én gondoltam ezt, bennem volt, tüskeként, báááá... DE mostmár más. ÉS ennyi ^^ (:

jan
18

Furcsák vagyunk mi emberek, nők, lények. Élünk egy házasságban, amelyben boldognak látszatjuk magunkat, és ha a férjünk megcsal, áltatjuk magunkat, hogy minket szeret, a másik nőcske csak ideiglenes, kapuzárási-pánik-oldó, kékpirula helyettesítő.

Miért, kérdem én? Miért? Nem szeretjük a férjünket már mi sem. Nem volt merszünk megcsalni, vagy az érzéseink, emlékeink nem hagyták. De ők megtették. És mi azt akarjuk, csakis azt, hogy legalább ők minket imádjanak, csak is minket. Az nemgond, hogy a pizzás fiúról ábrándozunk az ágyban, és évek óta nem értünk egymáshoz a férjünkkel. Az nem gond. Ők szeressen minket, értünk bomoljanak, egye a penész őket azon, hogy mit ronthattak el.

Ha nem olyan lennék, amilyen, akkor most bocsánatot kérnék a kirohanásért. Főleg mert nem vagyok házas, mégcsak pasim sem volt eddig. Mégis, ezeknek ellenére, agy tán pont ezért, kialakult bennem egyfajta érzemény, hogy helyesen avagy nem helyesen cselekszem-e. Asszem értékrendnek hívjuk az ilyet, de mivel néhány szónak mára eléggé elkorcsosult az értelme, inkább megfogalmaztam. Igyekeztem.

Sajnálom azokat az embereket, akik meghalnak. Legalább is, azokat, akiket megölnek, akik áldozatok, akik erőszak miatt-által kényszerülnek a halálba, akik öngyilkosok lesznek, akik megbetegednek. Az ijedt öregeket, akik még nem akarnak menni, azokat, akik más hibájából halnak meg.
Ennek ellenére haláleset hírén az undor kaparja a torkom. Terjed a hír és a tévhír mindenfelé, a bemondók felveszik a tragikus hangjukat, és csodálkoznék, ha lenne még másféle nekik. Vörös betűkkel villogtatják a hírt, ebből is pénzt csinálnak, nézettséget. Keresik azokat, akik kapcsolatban voltak az elhúnyttal, akit a holttest mellől húztak fel, aki látta, ott volt. Mindenki borzong mikor meghallja hogy 3 lányt agyontapostak, sajnálja, kirakja a keresztet, xet, megemlékezik, gyertyát gyújt... minek???? fiktíve tegye már fel a kezét, akit azért rázott meg, mert embertársát vesztette el. Aki nem a kötelező-lúdbőrzés miatt remeg meg.

Kevésbé irodalmi hangnemben: agyfaszt kapok az emberketől! Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy mi vagyunk az intelligens faj, az über, a legnagyobb a fő-fő. Mert mi GONDOLKOZUNK! Gondolkozunk? tényleg??? ezt hívjátok gondolkozásnak? le a kalappal. Gondolkozunk. Gondolkozunk azon, hogy hogyan csinálhatnánk több pénzt. Gondolkozunk azon, mi futhat a másik fejében, azért, hogy minél gyorsabban és egyszerűbben eladhassuk neki az ezazunkat. És minden meg lehet oldani egy azt gondolom illetve azt gondoltam kezdetű mondattal. Fákat itunk ki, állatfajok, FAJOK pusztulnak ki, tűnnek el végleg, és a unokánknak olyannyira múltbéli lesz, akár a dinoszauruszok. És mi csodásak leszünk a szemükben, mert még láttunk olyat élőben :O

Az ember gondolkodik. Tehát van. Él. Virul. És ebből MINDEN csak a kárát látja. Mi nem vagyunk benne az élet körforgásában, a táplálékláncban. Az nagyon jól ellenne nélkülünk, az oroszlánokkal bezárólag. Minden burjánzana, az ösztönök hajtanák a világot előre.

Egyik ismerősöm mondta: "minket is az ösztönök vezérelnek. És pont ez a baj." A baj az, hogy gondolkodunk, csak nem akkor, és nem ott és nem azon, amin kellene. Amikor dühből öl valaki. Ó, hogyne gondolkozna. Gondolkozik előtte, hiszen bedühödik. Gondolkozik utána,igyekszik elrejteni a hullát, átverni a zsarukat, nem lebukni. Az ösztön pedig az, hogy felkapod a kést és belevágod dühöben. Naja, de nem ez különböztet meg az állatoktól minket? Hogy mérlegelünk? Statisztikálunk? Tervezünk? GONDOLKODUNK?????

Ez egyszerűen nem normális. mi nem vagyunk idevalók. ha ez az evolúció, akkor útközben meghibásodott a gép, és valami igennagy korcsokat hozott létre. "éjjelények". gonoszság.
ha isten termtett minket, defőleg saját képére, akkor pedig... röhögök.

"Te nagyon is szereted az életet. Nem a világból ábrándultál ki. Vele aztán nincs bajod. Csak némelyekkel, egyenként..."
- Szerinted még visszarészegülhetünk?

 

dec
27

Ahhoz képest amit vártam a karácsonytól, nagyon jól telt. Előkészületekben a fekete folt jóformán a fa díszítése volt. A kis műanyag fácskát én raktam össze, hajtogattam ki drót ágait, és próbáltam belőle valamire való fát faragni.  A díszekkel együtt már nem nézett ki olyan borzasztóan, de még mindig lelomboz a műfenyő. Főleg, hogy ilyen pici. Satnya. Soványka. És nem hasonlít fenyőre. Azon kívül szépen telt minden. nem volt kiabálás, főztünk, takarítottunk, társasoztunk, nevettünk. Ittunk csokilikőrt, forraltbort, bontottunk ajándékot, és nevettünk. Utána átmentünk a szomszédba, ahol mégtöbbet nevettünk. Apa feje rákvörös volt, alig kaptunk levegőt, csináltunk képeket, nevetőseket. Sokat nevettünk. (: Utána filmeztünk unokaöcsémmel, ahogy évek óta, és jó volt... (:

Másnap reggeltől estig tárasoztunk és ettünk. Jóformán attól rosszul voltunk, hogy néztük a nővérem mennyit kajál. ha azt mondják, folyamatosan eszik valaki, akkor mindenki nevet, ha-ha. De ha látta ezt valaki, akkor már nem nevet a folyamatos evésen, hanem bámul, hogy hogy fér belé ennyi mindenféle rosszullét nélkül. o.O Közben végig társasoztunk, kártyáztunk, forraltbort kortyolgattunk, tévéztünk.

26-án a mamáméknál ebédeltünk, ott voltak nagybátyámék is. Húgom kapott újabb társasjátékot, úgyhogy este megint maratonoztunk ^^ A délután a mamánál is jól telt, ettünk, nevetgéltünk, beszélgettünk, hiszen a bátyáékkal is régen találkoztunk.

Ma (végre) eljutottam megint lovakhoz. majdnem egy hétig nem voltam. Beszélgettünk pár szót, aztán kimentünk, a gazda kiganézott, aztán kiengedtük a pacikat. Rohangáltak, ágaskodtak, egymást hajkurászták, csúszkáltak a jégen, harapták a havat, hempergőztek. Kétszer majdnem elütöttek, bolond volt mind, megbízni csak a szerelmemben mertem. (Pedig benne sem szabadna, megmondta a ház ura. Deha egyszer olyan megbízható feje van?! Máramikor...) Aztán amikor már be akartak jönni, már nem bíztam bennük, egyikben sem. bolondok voltak, futottak felém, jött a seggembe mind... Azért mégiscsak sokmázsás vadállatokról van szó. (:

Átmentem szomszéd lovához is, örült nekem. Szegénnyel valószínűleg nem sokat foglalkoznak. Beszélgettem vele, megsimogatgattam, lepucoltam, és megfésültem. Engedte mindet, bár a séfülést kissé megunta a végére. Na, mondjuk én is, úgyhogy elnagyoltam egy csöppet.

Megellett a kutyuska, 6 kölyköt, négy megfagyott. Legalább nem a gazdi csapta agyon őket :S Viszont, így is morgott rá, rám viszont nem. Engedte hogy megsimogassam őt is és a kölyköket is. Pedig úgy hallottam, a kutyák néha a gazdájukat sem engedik oda a kölykükhöz. Úgy látszik ez nem mindre igaz, vagy engem szeret/bízik bennem. Nemtudom, de édesek a kis kölkök. Az egyik dundi és nagy a feje, a másiknak pedig picike fehér mellénykéje van, és az orra is fehér. Zabbancsok. Kár, hogy nem lehet enyém egyikük *.* Dehát apa hallani sem akar róla (:

Megint bennem van lassan fél liter forraltbor. Finom lett, hát finomra főzök, na :P

Van kint amerikában egy csajszi, aki itt lakott, ahol én. Szóval úgyahogy ismerős, tán nagybátyám osztálytársa volt anno. A lényeg, hogy felvettem vele a kapcsolatot, illetve igyekszem felvenni, én írtam neki már 2x, megígérte h válaszol majd hosszabban, de nem írt, úgyhogy írtam neki mégegyszer. Nem akarok ráakaszkodni és zavarni, de reménykedem, hogy csak elfelejtett, és válaszol majd, mert tényleg kíváncsi vagyok.

Most szerintem megnézem első bejegyzéseket, kiváncsi vagyok mik történtek velem. :D:D

Jaj, majdnem elfelejtettem! A csajok ittvoltak, élvezték, bár vol pár gixer. Fel akartuk ugye őket tenni valamelyik lóra, de mivel ezer éve voltak kinn, ment mind mint a meszes. Egyikük fel akart ülni, mire a ló elkezdett ugrálni. Akkor le is szállt, barátnőm felült, lovagolt. kihoztuk a másik lovat, na az már futószáron se volt semmi, kirántotta magát a barátnőm kezéből, majdnem megtámadta a csajokat. kész volt, én élveztem. Kivittünk utána négy lovat, életem értelme oldalba térdelt én meg elestem, mire az állatja elvágtatott. Ilyen az élet. Azért fostam, hogy rámlép. Ágaskodni készült a szivi..... -.-' De ennek ellenére mégis valahol mélyen tudtam, hogy nem fog rám lépni. Mintha vigyázna rám. De tudom hogy én vagyok a hülye, nyugi.
Na mindegy, a lényeg hogy jól éreztük magunkat. Filmeztünk, nevettünk, táncoltak, aludtunk, másnap suliba mentünk hajnalban :S XD

Nemtudom írtam-e már, szerintem nem, hogy azt kaptam barátnőmtől karácsonyra, hogy elvitt oda, ahol ő nyáron dolgozott. Ilyen lovas panzió. ott voltunk 2 napot, is imádtam minden percét. nem volt egy pillanat se, amikor kényelmetlenül éreztem volna magam (najó, talán amikor nem tudtam leszállni a lóról, mert a 3 órás havas túra alatt úgy elgémberedtem, hogy nem ment :O) de egyébként valami isteni volt. Első terepem, hóban, hegyen-völgyön át, balatonra rálátással... Csodás volt (: Azóta se tudom mivel háláljam meg neki *.*

Kihűlt a forraltbor vége...

Ünnepeld meg a karácsonyt a magad módja szerint, nekem pedig engedd meg, hogy én is a magam módja szerint ünnepeljem meg!

dec
16

Úgy unom már az egész karácsonyi hajcihőt. Tán nem unnám, ha valóban arról szólna, amiről kéne, de így bezony herótot kapok az egésztől.  Görcsölünk azon, hogy mit kapunk, mit adunk. Hogy ugyanannyi értékűt adjunk, ugyanolyat jót, vagy, rosszabb! - jobbat adjunk, mint ők nekünk. Pénzt költünk, rohanunk, takarítunk, sütünk főzünk, utáljuk az egészet. És amikor szenteste leülünk, akkor nem mosolygunk az édes családon, hanem kidőlünk és örülünk hogy végelgyengülésben nem haltunk meg. El kell utazni a rokonokhoz, ha ide megyünk előbb, amazok megsértődnek, ha oda, hát akkor emezek kezdenek bele az orrfelhúzásba. Ezer éves, gyerekek miatt bevett hagyományt nem vagyunk hajlandóak megtörni, holott senkinek nem fűlik hozzá a foga.

Mire kinőttünk volna a nővéremmel ebből a jézuska korból, és tényleg azért élvezhetnénk, ami: együtt töltött idő; jött a húgom, és vissza kellett rázódni a Jézuska hozza, a Nyuszi tojja, a Mikulás jön a kéményen (és érkezik a kazánházba, úgy mellékesen). Nem sajnálom tőle, mert néha azt kívánom, bár én is még így hinném. De számunkra ez inkább nehezítés. Node, egy gyermek lelkéért ennyit kibírunk (:

Egyszóval, összegezve, nem bírom a karácsonyt. Régen már ide lettem volna halva, úgy izgultam volna, nagyba gyártottam volna a karácsonyi ajándékot, és szólt volna a Last christmas (amit lehet most meg is hallgatok^^)(hallgatom :)) Az ajándékozós része nem is rossz, hiszen imádok másoknak örömet szerezni. Egyszer varrtam egy macit a barátnőmnek, aztán egy sárkányos párnát. Imádta, én pedig imádtam hogy imádja. (:

Az egyetlen gondom, hogy nem tudom mindenkinek kitalálni, hogy mit adjak... Néha a legközelebbi ismerősnek a legnehezebb összeszedni valamit :S De ez az, amin nem akarok már görcsölni, nem akarom, hogy erről szóljon a karácsony. Azt akarom, hogy üljünk együtt, adjunk puszit egymásnak, társasozzunk, és érezzük jól magunkat.

De, legalább hó van! Örüljünk ennek (: És van forraltbor, hogyha még a hónak sem tudunk örülni xD

Csomó dolog eszembe jut elalvás előtt, sokszor csak gondolatok, amikből egy csokrot kötve (mily költői^^) egy jó hosszú blogbejegyzés lenne. Csakhát, elfelejtem mire ideülnék :D

Juj, hülyeötletek. Eszembe jutott egy ötlet, nyárimunka címen, ésmajd tavasszal meglátjuk mi lesz belőle... Írni akarok a kedvenc írónőmnek, hogy mit szólna hozzá, esetleg, hogy nyáron ott dolgozzak nála. Magyarosabban megfogalmazva, mert ez fájt XD : Ott dolgozhatnék-e nála nyáron? Vannak lovai, kutyái, állatai, és ezt szívesen csinálnám, mmint foglalkozni velük, etetni, gondozni, ganézni. Meg persze lovagolni, tanulni tőle, és ott lenni a friss levegőn. Hát, álom lenne, ha igennel válaszolna :D Szurkoljatok, ne irigykedjetek (:

Meg szurkoljatok a hétvége miatt is, ugyanis jönnek barátnőink, és azt szántuk karácsonyi ajándéknak, hogy megvendégeljük őket. Úgyhogy, nem ártana, ha jól sikerülne. De ők valahogy nem igazán állnak így hozzá. Kicsit ebben az évben megváltozott a kapcsolatunk. Ahelyett, hogy az utolsó évben jobban összehúzódtunk volna, mindinkább szerteválunk. Ha hallgatnék Csabira, nem bántana... de most a forraltborra hallgatok, és a megérzésemre/észrevételemre, miszerint nem mi vagyunk a hibásak, ők zárkóznak el. Dehát, ez van. majd lesz, ahogy...

Néha egy órás lovazás képes előidézni több órányi pörgést, jókedvet, lelombozhatatlanságot és orrfacsaró bűzt. Utóbbi persze nem olyan csoda.

Hideg van, mínuszok rohangálnak vígan, én pedig tekerek a messzeségbe, legalább is a falu végére, lovazni. Nyitom a kaput, üdvözöl a két fekete kutya, a biciklit a tető alá támasztom, megnézem, hogy a kulcs a zárban lóg, a motor itthon, kocsit itthon, tehát tulaj itthon. Megyek a lovakhoz, útközben leveszem a kesztyűt, sapkát. belépek a sötét, meleg istállóba, a túlsó villanyt felkapcsolom, tovább vetkőzök: sál, párás szemüveg, kabát.
Jobbra az első ló az én életem, belépek hozzá, suttogva szólongatom, nem akarok zavarni. megsimogatom, összeszuszogjuk egymás orrát, átkarolom a nyakát. Leülök a streifára, háttal a másik lónak, mire az szeretetteljes módon, sunyin bekapja az egész csuklómat. Mérgemben átmegyek a szivecském másik oldalára, kibontom a fonatát, lepucolom, az egész fejét, nem kapkod, vár. Végigpucolom a testét, a sebes lábára vigyázok. Kipucolom a patáját, megdicsérem, megpaskolgatom, megölelem. Meglátogatom a többi lovat is, megyek sorba az állásokban. Először a harapós kedvében lévő hisztist, majd a felidegesíthetetlen szuszákot, végül a gyönyörű, ijedős kancacsikót. Átlépdelek a lehullott szénán, bemegyek a Kriálylányhoz, megsimogatom a játékos-bunkó szomszédját. Átülök a nóniuszfejű és az álmatag csókaszemű közé. Előbbi belebolondul a csizmámba, nyalogatja, szimatolja, utóbbi pedig alvást színlel, majd belecsíp a valóban szunyókáló csikóba.
Közben életem és a mellette álló harapdálós kedvű packó összenyalakodnak, bele-belecsípnek egymás orrába, elfordulnak, majd újra vissza. Piszkálják egymást, elvannak.
Bejön a gazda, megkérdezi hogyan vagyok, és elbeszélgetünk. Nézzük, ahogy smaciznak a heréltek, s kicsúszik a száján, hogy esetleg homokosak a lovai. (: Utána elmegy tanya-ellenőrzésre, én pedig át a szomszédba a másik szerelmemhez.
Először belopózok a kapun, majd kinyitom az istálló felső ajtaját, bekukucskálok hozzá. Ő rögtön kidugja az orrát, és eddigi antiszociálissága ellenére körbeszimatol, kíváncsiskodik. Bemegyek hozzá, megnézem minden rendben van-e, szivecskét rajzolok a párás kisablakra, körbesimogatom, aztán hangokat hallok a másik ház felől, úgyhogy visszamegyek.
A gazda hazaért, telefonál, eladó csikót keresnek nála, heréltet. Ajánl pár embert, ismerőst, utána elbeszélgetünk az időjárásról, a hidegről, a családról a suliról a barátnőimről. Közben elkezd ganézni, a keze alá dolgozok, lapátolok, söprök, amit épp kell.
Ahogy mindig is, elindulni most is nehéz. Elköszönök életemtől, megölelem, megpaskolom. A többiektől fennhangon elbúcsúzok, lassan sétálunk ki a kapuig. Ott még váltunk pár szót, de nekem sietnem kell, ő pedig pulóverben van, nem akarom, hogy megfázzon.
Elköszönünk, és a mínusz fokok között biciklizek a csúszós úton az unokahúgomért, a hideg ellenére vigyorogva, kimelegedve, boldogan. (:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az évezredek bölcsessége a lovak szemével tekint a világra. És teljesen mindegy, hogy fekete, fehér, Afrikában született, vagy Amerikában, vagy a közép-európai Topoiankyban: az összes nemes, kitartó és gyönyörű.

 

nov
18

Egyszer egyik ismerősöm kiírta fészbukra, hogy... nem emlékszek pontosan mit, de arról volt szó a kifejtésében, hogy nemérti hogy fajult odáig az emberiség némely, és egyre több tagja, hogy mindenhova felírja érzéseit, bensőséges gondolatait. Hogy nincs titokzatossága, semmi magának-valósága, picike magánélete sem. Akkor félig-meddig egyetértettem vele, hiszen vannak, akik már túl sokat mutatnak magukból. Aztán rájöttem...

Az ember él-hal, hogy kifejezhesse magát. Van, aki egyszerűen, van aki ír, rajzol, fest, dalszöveget ír, zenét komponál, érzéseit kifejező zenét játszik, énekel, verset mondd. Mindenki kitárulkozik, mindenki vágyik az ismertségre. S bár legtöbben tényleg a közutálatra-szeretetre-ismertségre utaznak, vannak még néhányan, akik csak azzal a párral akarnak megismerkedni, aki fontos az életben. És aki azt mondja, hogy például a fészbukon ismerkedni tök gáz, annak azt mondom, hogy nem gondolta ezt jól át.

Abban igaza lehet, hogy a kifejezetten netes társkeresés nem épp a legjobb dolog, de még ott is várhatók/lehetnek csodák. Viszont, valóban kezdődhet úgy egy kapcsolat, ahogyan manapság viccelődnek: megbökött fészbukon. Ki tudja? Véletlen volt, arra járt, bármi történhetett, akár egy rendszerhiba is. És lehet, hogy 60 év múlva nevetve mesélik el. És még mindig együtt lesznek a párjukkal, míg te, kedves barátom, aki a buliban, utcán, ismerős által találtál "életed szerelmére", lehet hogy már a harmadik férjedet/feleséged fogyasztod.

De egyik sem sztereotípia, skatulya; ha egynek, kettőnek, nyolcnak, huszonháromezernek így történt, neked még nem biztos, hogy így fog.

Minden ember más, és még változik is, szóval semmi de semmi biztosíték nincs arra, hogy bármilyen kapcsolat örökké tartson. De esély van, és ha megkapaszkodsz ebben a szalmaszálban, talán könnyebb lesz. 

A világ már csak ilyen különös hely. És kemény. És néha balszerencsés.

nov
14

Sosem volt ideálom, ha álmaim pasijára gondoltam, nem ugrott be egy konkrét alak. Jellemek ugráltak a szemem előtt, voltak kikötéseim, melyek változtak. mai napra ez kissé megszilárdult, összeállt, úgyahogy külsőre is van egy kialakult képem, de ez sincs márványba vésve. Egyvalamit viszont most azonnal belevések, és ha egyedül is halok meg, szűzen, ezen akkor sem változtatok: aki nem szereti az állatokat, hagyjon békén.

Nem várom el barátoktól, ismerősöktől hogy annyira szeressék az állatokat, mint én. Hogy érzéssel forduljanak feléjük, és megértsék, hogy kábé jobban tisztelek némely állatot, mint embert. De attól az embertől, akivel együtt akarok élni, akivel gyereket akarok nevelni, akit szeretné, ha szeretné... neki mindezeket el kell viselnie, és neki is hasonlóan gondolkodnia. Olyan ember szóba sem jöhet, akinek a macskáról a csúzli, a kutyáról a lánc, a lóról a kolbász jut eszébe. Gyűlölöm őket. Hihetetlenül. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy vagyok én, akinek bűntudata van, ha megböki a lovat, amit kábé nem is érez, és akkor van aki elindul, és 20 km-t vágtázik egy összevarrt lábú lóval. Hogy visszaér, és nem veszi észre, hogy a lova le lett pucolva, nem csatakos, nem poros, nem saras. És ezek vitték el a csikót....

Az egész emberi faj egy szégyen. És leszarom a kivételt, mert aki tényleg az, az nem veszi magára és kész. Aki kivétel az tudja, hogy kikről beszélek és ő is úgy érez. Mikor látok egy embert, aki a röhes kismacskát befogadja, nem lovagol, de a lova tökéletesen ellátva, kemény meg mittomén, de azért szereti az állatokat, játszik a kutyájával. És nem utálom, amiért lapáttal elverte, bár nem is szeretem miatta jobban, de az megint más. Én is csaptam már rá a kutyámra, a lóra. De... hogy lehetnek ilyen kegyetlenek? hogy nem veszik figyelembe, h ÉL!!!!!????

Nem az én lovam, mégcsak nem is a kedvencem volt, de órák óta görcs van a gyomromba... szegény. És amelyikekkel jöttek. Istenem....

Isten! Tessék! Itt a tökéletes példa arra, hogy NINCS, NEM LÉTEZIK, vagy ha van akkor egy KÖCSÖG!

:'(

Minden állat szabadnak született, nem korlátozhatjuk. Szolgálhatnak minket, de ne a félelem, hanem a szeretet vezérelje őket.

nov
8

Egyre nehezebben megy optimistának lennem. Sőt. Nem is tudom már mi számít optimistának. Semmit se tudok....

Nem lett meg a 90%os emelt angol. 81 lett. Ha az, amit szeretek, ilyen szarul sikerül, mi lesz velem egyetemen? Mikor olyat is kell tanulni amit marhára nem akarok! De ne szaladjunk előre, mert egyelőre azt se tudom, hogy az érettségim meg lesz-e. Tanulni rá? Fogok? Utolsó percben. És ha ezt tudom, miért nem teszek ellene? Ezt a témát már körbejártuk.

Különben is, ha valami nem érdekel, olyan könnyen tud átmenni fülemen-agyamon, hogy az hihetetlen! Egy emlékképem sem marad róla. Ha nem lenne beírva órarendbe a biológia, nem tudnám, hogy tanuljuk :O

Szar kedvem van. Mindig. Kizökkent egy vígjáték, majd utána jön egy dráma (nem direkt néztem, nem tudtam, h dráma). Elmegyek lovakhoz, hogy az felvidít, és beleugrottam a Remény nyakába, és majdnem elsírtam magam a boldogságtól. Szerintetek?!

Csak szükségem van valakire, akinek beszélhetek. Akinek elmondhatom mindezt. Akire most rázúdíthatnám minden bajom, minden érzésem. És most nem arra lenne szükségem, hogy seggberúgjanak és aszondják, minden rendben lesz, csak hisztis vagy. Hanem hogy értsék meg, végre értsék meg, mit érzek. Végre legyen valaki aki megérti mit gondolok...

perpill, és ez már több mint egy hete tart, semmiben nem tudom meglátni a jót. Úgyse úgy lesz, úgyse sikerül, ha igen, addigra nem fogom akarni, soha nem leszek boldog, és így tovább. A legdurvább, hogy ebben igazam is van. Mert ha így állok hozzá, tényleg nem leszek boldog.

Oké, lehet hogy a kedvemen nem segít, hogy 2 nap alatt 50x hallgattam meg egy szomorú számot, úgy, hogy ma alig vtam itthon. De akkor is. Ehhez van kedvem.

És most nem elég a blog, nem elég kiírni magamból, most azt akarom, hogy valaki el is olvassa. De kinek írjam? Ezkieznek ha mondom, akk szar kedvet csinálok neki, és még nekem lesz bűntudatom, szal kösz nem. XY valszeg pont most nem ér rá, mint általában PONT akkor sosem ér rá. Bár, ez nem az ő hibája (: ZZSnek van elég baja nélkülem is, és különben is csak hülyének nézne :D És, kifújtak a lehetőségek. Nahát. Desok barátom van. :D

Utálom Adyt. Nem bírom a verseit. S ez most mégis megkönnyeztetett....

Nem az a fontos, hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az, hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni.
 

okt
26

Étcsokiii. Yammi. 70%-os, ropogós csokiii.

Igazából minden yammi, ami édesség. És tévedtek, ha azt hiszitek, a marcipán is az!

A körmömön türködtem fel a bőrt, és közben a mai eseményeken agyaltam, a vitákon az osztályban, a megbeszéléseken, a történteken. És az jutott eszembe, hogy erre a gondra, élethelyzetre kedvenc írónőm még nem talált megfelelő megfogalmazást-megoldást, magyarázatot.
Ez a gondolat körülbelül annyira mellbe vágott, mint egy kedves lórúgás. Megoldás? Megfogalmazás? Ő? Szóval ezt vártam volna tőle? Ezért olvasom? KERESEK megoldást? Általa? Benne?

Volt egy pillanat, amikor rájöttem, hogy sok közös dolog van bennem és vagy benne, vagy a fantáziájában, vagy a fantáziája által szült emberekben. (Najó, utóbbiban kézzelfoghatóan sok a hozzám hasonló tulajdonság. vagy fordítva.) A helyzet leírása, fonákjáról való nézése, kielemzése segített abban, hogy ne higgyem magamat még annál is őrültebbnek, mint amilyen vagyok. És azóta, ezek szerint, várok egyfajta útmutatást tőle. Az én életemben. Mikor semmi közünk egymáshoz?! na ez az agybaj!

Imádom a könyveit, a karaktereit. Az általa megírt szereplők valamennyien inspirálnak, vagy csakcsupán olyannyira hasonlítunk, hogy barátaimnak, szeretteimnek érzem őket. és lehet betegesnek, gyerekesnek, komolytalannak nevezni, amiért megszeretek egy karaktert, mégha mesebeli is, dehát, istenem, aki a sárkányokat szereti?!?!
Viszont most letaglózottan ülök, és igyekszem feldolgozni amit érzek. illetve amire rájöttem, hogy érzem. Bibliaként olvastam volna könyveit? Útmutató a gonosz, csúnya világban?

Újabb lórúgás, klasszisokkal erősebb, tízes skálán megnyerném vele a főnyereményt. illetve, a ló. Na mindegy. A nagy kérdés, ami megbillentett:
Valóban sok a közös bennem és a karaktereiben, és ezért szeretem őket? Vagy sokkal inkább annyira szeretem őket, hogy sok lett a közös bennünk? Akkor én nem is létezek? másolok egy, illetve több kitalált karaktert, s ezzel boldogan élve tudom, hogy individuális vagyok, senki sem hasonlít rám?

Pszichológushoz fogok járni. Gondolom, megint összevissza érthetetlen amit írok. Jellemző rám. Mindig is egyedi akartam lenni, s nem divatmajom. Illetve, nem akartam: az voltam. Ha nem is egyedi, de volt saját véleményem, saját stílusom, saját hangom, saját gondolataim. És most mi van? Egy nagy, bazinagy kérdőjel! Valahol magamban, mélyen, tudom, hogy mit gondolok. Csak azt nem tudom, hogy az a mi mi! Hátha kicsit matekosabban könnyebb lesz: tudom, hogy Xre gondolok. Csak nem tudom, mit takar az X. Remélem így érthetőbb.

Tele vagyok ellenvetésekkel. Én, jómagam egy nagy paradoxon vagyok. Imádom az állatokat, a növényeket, és magamtól sosem bántanám őket. Ugyanakkor nyírok füvet, török le ágat, taposok le gazat. Irtok hangyát, ütök el bogarat, csapok le szúnyogot. Eszek is állatot, növényt egyaránt. És akkor jön a kérdés: hogyan tehetem, hogyan szerethetem őket, ha közben megeszem.
Elsősorban, ösztön, biológia, etc. másodsorban nevelés. A rózsa szép, vigyázunk rá, a káposztát leszedjük és megesszük. A kutyát megtanítjuk őrizni a házat, a csirkének torkát vágjuk. Ez a norma. Ebbe növünk bele. Ez van.

Az egyedüli amit erre mondani tudok, hogy én, saját kezűleg nem öltem, és nem is ölnék állatot azért, hogy megegyem. inkább éhen halok ^^ (azért se ölnék, mert szép a bundája, és hordani akarom. A falra se kéne üvegszemű macifej, az asztalra preparált házikedvenc.) A növényeket is tisztelem és szeretem, és fölöslegesen, ha nem muszáj, nem pusztítom őket. Igen, eszek salátát, nyírok füvet, kitépem a gazat a kertből. Aki bele akar kötni, az a 20 méteres sziklafalba is beleköt, aki meg nem, az megérti úgyis.

Vasárnap este, valamiért, fogalmam sincs miért, úgy feküdtem le, hogy szar kedvem van, és nyugalommal nyugtáztam, hogy az is lesz. Bevált, pedig hétfő reggelre az egészet elfelejtettem, csupán délután jutott eszembe előző esti melankóliám. Nem tudom mi ütött belém, mi a bajom. Reálisan látom a dolgokat, tudom, hogy hisztizek, hogy nyűgös vagyok, hogy nemtudom mi bajom, és közben mégis azt mondogatom, és úgy érzem, hogy nekem semmi sem sikerül, béna vagyok, hülye, retardált, fogyatékos, ronda, bunkó. Nem eléggé kedves, nem eléggé figyelmes, nem eléggé okos, nem eléggé szorgos. És valahogy hideg-rideg nyugalommal gondolok ezekre. Mint tényekre, megváltozhatatlanokra. Ez az írónős-személyiségzavaros válságommal egybekötve nagyon jó. Holnap nem is megyek suliba. Legalább is, szeretnék nem menni.

Miért érzem mindig úgy, hogy ha nem vagyok ott valahol, millió, pótolhatatlan, soha-jobb élményt hagyok ki? És az, hogy úgy érzem, még rendben is lenne, de miért vagyok irigy? Miért nem akarom, hogy másnak több legyen, mint nekem? És nem teszek, nem is tennék azért soha, hogy másoknak csakazértis kevesebb legyen, mint nekem, mégis úgyérzem, hogy bűnös, rossz vagyok emiatt. És az igazság az, hogy csak azt kéne mondanom magamnak, hogy nem érdekel, ha ő többet van ott, ha ő többet kap, ha őt jobban szeretik, ha ő jobban tud, etc, és egy idő után elhinném, nem érdekelne. De én nem elhinni akarom, én egyszerűen nem akarok úgy érezni! Zsigerből nem.

A másik meg, a versengés. Velem ez történt. Jaj, velem rosszabb. Na igen, de velem ez IS történt, ami rosszabb még a tiédnél is. Jaja, ez tényleg rossz. pont mint ami velem történt, ami még ezeknél összességében is rosszabb. hát jha.
Nem versenyzünk egymással, nem túl akarjuk szárnyalni a másikat, nem akarjuk bebizonyítani, hogy a mi fájdalmunk nagyobb. Mégis, nem olyan hatást kelt?! És ugyanez megy a jó dolgokkal, amik valamennyire közösek. Furcsa az emberi gondolkodás.

Apró örömök az életben, és ezek segítenek az embernek túljutni mindenen, illetve sok mindenen. Amikor rápillantasz valakire, és ő is épp rád néz, és egymás szemébe néztek, és kénytelen vagy mosolyogni, és ő is mosolyog (vagy vigyorog) és te nagy levegőt veszel, megrészegülsz, és fekete lepellel sem lehetne letakarni a ragyogásod. És, bármennyire is meglepő lehet egyeseknek, nem szerelemről van szó. Egy egyszerű ember, akihez maximum baráti, távoli viszony fűz, vagy semmilyen. Lehet nem is beszéltetek még soha, de az a nézés és mosoly... Lehet egy barátnő, egy kedves, drága, szerető barátnő, akivel kevés közös esemény van az életetekbe, de annál több közös van bennetek, a lelketekben. Lehet egy édes fiú, aki ismerősöd, és a legkedvesebb-szerényebb gyengédebb fiú a világon, és kölcsönadsz neki valamit, és szeretetteljesen mosolyog vissza rád. (:
Szóval, apró örömök. (:

Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni.

okt
16

Képzeljétek mi történt ma velem... sokminden.

Régen eljártunk mamám nővéréhez, disznóvágásra meg ilyenekre. Volt ott egy nagy csapat gyerek, kábé egyidősek mind. 4-5 fió, 3-4 lány, és játszottunk, egész este, éjszakába nyúlóan. Mondanom sem kell, imádtam ott lenni. Kecskék, kutyák, macskák, birkák, csirkék, libák disznók. Minden volt. Jó, mondjuk a kinti pottyantóst annyira nem csipáztam, de csak mert tele volt pókokkal. :D
Megkért ma a mama, hogy vigyem el megköszönteni a nővérét. Hát jó, persze, elviszem. Odaérve kijött a nénje meg a fia, a Zoli bátya, meg a két kutya. Köszöntünk, bementünk, és meg rögtön ki is kéredzkedtem kutyázni. <3 Zoli bátya kijött velem, nehogy megharapjon a kutya, aztán dumáltunk egy kicsit, és jött két srác. köszöntek, adtak puszit, aztán kijöttek dumálni. Illetve, eleinte nem is beszéltünk, csak simogattam a kutyát, játszottam vele, ők meg nevettek. illetve, nevettünk. Aztán egyszercsak megkérdezi egyikük, hogy ismerjük-e egymást. Mondom nem tudom XD volt egy olyan sejtésem, hogy ők lehetnek régi játszópajtársaink, de nem tudtam elhinni, hogy ilyen nagyra nőttek. Szóval, dumáltunk sokat, nevettünk, nagyon jó volt. De hideg. Behívott a mama, hogy egyek sütit, én meg odamentem a kandallóhoz melegedni. Megláttam szembe egy csikós naptárat, megkérdeztem, megnézhetem-e. Megnézhettem. A pasi, akihez járunk lovagolni, csikós, és aszittem rajta lesz a képen. De kiderült, hogy a Zolibátya van rajta, és megkérdeztem ismeri-e a másik csikóst, és mondta, hogy persze, jártak ők együtt sok helyre. Na, akkor vele is meglett a régi beszédtéma felújított változata. nagyon jó volt ott lenni megint (:

Amúgy, lovaglásról jut eszembe, ma estem először a lóról. Höhö. beugrott vágtába, én meg nem bírtam visszafogni, eszembe se jutott, azon voltam, hogy fennmaradjak. Sikerült, fennmaradtam a nyeregben, egy idő után meg is állt, a lábaim remegtek. Utána megint próbáltam ügetni, és megint beugrott vágtába, és nem tudtam visszafogni, és fennmaradni se, úgyhogy oldalra úgy ahogy van ledőltem. A vállamra és a jobb csípőmre estem, a lendülettől pedig átfordultam a fejemen. A szemüvegem elgörbült, kitépett pár szál hajat, a fejem be fog lilulni, és perpill alig bírok járni, úgy fáj a farom. :D két kiló homokot ráztam ki a fejemből, plusz még ami a mosással kijött. Szép voltam (:

Utána elmentünk kocsikázni a határba. Annyira jó volt. Annyira szeressem őket. barátosnőmet és a pasast is. (Egyszerűség kedvéért továbbiakban Feri) és ha nem történik semmi különös, akkor is tök jól érzem magamat mikor onnan eljövök (:

Megint az van, hogy nem tudom miről írjak. Ezeket muszáj volt, de tovább?

Inkább vagyok optimista, bizakodó, és nem-tisztánlátó, minthogy tudjam a negatívumokat, és amikor bekövetkeznek, aszondjam, igazam volt. Tudom, hogyha felülök a legédesebb, legszeretnivalóbb, legszívemcsücskébb lóra, igaza lesz a Ferinek, és elvisz. Mert lehet hogy az állásban kedves, édes, aranyos, babusgatható, de ha kivinnénk, valszeg megin esnék. Nem is kicsit. Mégis, hiszem, remélem, bízok benne, hogy nem így lesz. Ezért inkább addig fel sem ülök rá, amíg nem tudok lovagolni, hogy ne érjen csalódás.

Nem vagyok én gyerekes, vagy antifelnőtt attól, hogy így gondolom. Egyszerűen csak szeretném elhinni, hogy a könyvben leírt fikciók-opciók létezhetnek. Hogy van örök, lángoló, igaz szerelem, hogy van misztérium, varázslat, kivételesen szoros kapcsolat állat és ember között. Szeretném elhinni, hogy vannak jó emberek, de velejéig jók! Hogy vannak maguknak, és nem másoknak élő emberek. Hogy vannak unikornisok valahol, és hogy egyszer megtanulok lovagolni. Szeretném elhinni, hogy megváltozok, hogy nem adom fel, hogy kemény leszek, hogy én leszek. Hogy lefogyok, magabiztos leszek, eszes, ügyes. Hogy egyszer híres írónő, Amerikában élő farmer, feleség leszek.
Szeretném elhinni, hogy van boldogság.

Megint olvasok, hála az égnek. Sőt, írni is írok, bár két oldal nálam még csekélység. De hátha lesz belőle valami. Szurkolok magamnak.

Na jó, a ló tényleg nem hozzám illő állat. Az összes vége szörnyen veszélyes. Rúg, csíp, karmol, harap, a szeme vérben forog. A közepe összesékeli a csontjaimat. Úgy zörgök rajta, hogy a nyomorú paripa eszelős vágtába fog, mert azt hiszi, egy szodómiás hajlamú aprópénzváltó automata ugrott a hátára, fajtalan szándékkal. Inkább veszek egy szobatáltost.

okt
4

Az ember képzelete végtelen - lehet, ha hagyja. Ha nem érintik olyan dolgok, amik korlátozzák, ha nem hagynak sebet lekezelő, "ilyen nincs" vélemények.
Kedvenc (és egyetlen) alsós tanárnőm, akit nagyon nagyon imádtam, egyszer egész megbántott. Fogalmazást kellett írni, vagy egy téli élményünkről, vagy egy fogorvosi élményről. (Asszem utóbbi) És én leírtam, hogy egyszer elcsúsztam a feljárón, lefogaltam a betont és letört egy darab a fogamból. Mivel utána még nőtt a fogam, teljesen úgy tűnt, mintha a törés is visszanőtt volna, és ennek én nagyon örültem is. ő pedig leszidott, mert olyan nincs, hogy visszanő a fogam egy darabja.
Az igazság az, hogy nem emlékszek pontosan, tehát lehet, hogy le sem szidott. De egy gyerek esetében szerintem bőven elég, ha így éli meg/emlékszik rá.
Istenem, mégis, harmadikosan mit kellett volna higyjek? Hogy mivel megnőtt a fogam, a letört darab arányában kisebb mint amikor kisebb volt a fogam, szóval úgy tűnik, egy része visszanőtt, de nem, ez csak a látszat, az érzékszerveim megcsalják az agyamat. Na most komolyan ezt kellett volna írnom?

Emlékszek rá hogy (vagy) így volt (vagy nem), de nem hagyott sebet bennem, így a fantáziám eléggé nyitott. viszont, még mindig nem teljesen nyitott és tág és szabad.
Van egy írónő (és valószínűleg még sokan mások) akik gond nélkül találnak ki új fajokat, új látványt, új képzelményt, ami megmelengeti a szívünket, vagy borzongatja a szőrt a karunkon. Valahogy én erre nem vagyok képes.
Bár, jobban belegondolva, ez nem a fantáziám hibája, hanem a magabiztosságomé. Alkottam én már újfajta lényeket, csak mindig féltem, hogy mások kinevetnék, és nem fogadnák el.

Ez is egy fura dolog. Általában nem érdekel mások véleménye. Illetve, érdekel, csak nem izgat. Főleg ha rossz vélemény :D Néha meg annyira adok másokéra, ami már egészségtelen. Pl.: van egy férfi, akinek túl sokat adok a véleményére. illetve, inkább az izgat de nagyon-nagyon, hogy mit gondol rólam. Térdremegést és szívremegést kapok, levegőt meg alig.
Meg volt egy barátom, akinek akartam adni egy ajándékot. Egyszerű könyvjelzőt, ezzel a felirattal: "Szeretlek! És ez a színtiszta baráti szeretet viharosan gazdagított."
Elmondtam neki, hogy akartam adni egy ilyet, de nem tudtam, neki is jelentett volna-e annyit, mint nekem. Tudjátok, mit válaszolt? Ennyit: jelentett volna...
Egy vasmarok szorongatta a szívemet. Vagy a tüdőm, vagy tudom is én.

Ez van. És erre nem tudok jobbat mondani. Most nem, így nem.

Esett az eső ma, úgyhogy nem mentem lovazni. Áj, imádom őket. Egy ismerőshöz járok el, 9 lova van, plusz a szomszédé, és egyszerűen imádom őket. Mikor kinn vannak karámban, és kergetem őket, és felcsapott farokkal ugrándoznak meg minden. és közbe aszinné az ember, hogy egy lusta dög mind... :P
Kedvencem, életem, szerelmem, Reményke a legédesebb. Zavarom ugye a lovakat, kapálózok, futok feléjük... már az összes ló elfutott, Remény drágám ott áll, enerváltan néz engem, amíg meg nem torpanok előtte. integetek, lengetem a kezem, dobbantok, de meg nem mozdulna. Lefekszik hempergőzni amíg a többieket tovább kergetem. Istenem, imádom <3.
Miután megfuttattam jól a többieket, visszamentem ismerőshöz beszélgetni, aztán újra kimentem lovakhoz. Elkezdtem Reményemet kergetni, mert belém harapott o.O és megérdemelte. Olyanokat ugrált és dobálta magát! Istenem úgy imádom...

Erről jut eszembe. Ma Ady Istenes verseiből kellett (vna) felelnem. Egyes... Nem tudtam. Még azt se, mik az Istenes versei. Egyébként sem tetszik Ady téma, egyedül a Lédát búcsúztató verse tetszett. Az szép, szerintem. Ráadásul, nem hiszek Istenben, bár ettől még mondjuk meg lehetett volna tanulni a vers elemzését, de szerintem hülyeség. Egy verset elemezni halott dolog. ha én írnék verset, tuti nem azért írnám, hogy 1, 10, 150 év múlva megpróbálják kitalálni hogy ÉN mit éreztem. A vers lényegének az kéne lennie, hogy amikor elolvasom/elolvassa valaki, megérint valamit bennünk, szép-fájó érzést kelt, emlékeztet egy érzésre, egy estére, egy pillanatra, egy színre, szagra, emlékre. Egy helyes pasira, egy kedves mosolyra, egy könnycseppre, egy fájdalmas nyögésre. Nem ÉRDEKEL hogy Ady mit érzett. Az érdekel, hogy amit leírt, bennem is megmozdított-e valamit, vagy sem. Az egyik legértelmetlenebb tantárgynak tartom a magyart, ebben a formában.

A művészet lényege önmagad, saját érzéseid kifejezése. Ha azt akarnák, hogy MEGÉRTSD, akkor elmagyaráznák, nem pedig különböző metaforákkal írnák le. Újabb vélemény... Rég köveztetek meg, kéne már valami olyat is írni :D

Az ember megtanulhatja a sablonokat, a biológiát, a rendszertani besorolást és a fajra jellemző viselkedést, de soha nem tudhat meg mindent egy állatról.

sze
29

A lét 

 

Nos, igen, filozófia órára kéne alkotnom valamiféle megfogalmazását a létnek. Esszét. Valahogy nekem ez nem megy. A lét talán a legmegfoghatatlanabb dolog, és annyi mindenről lehetne írni ezzel a címmel, hogy nem győzné a kedves tanárúr olvasni.
Mondhatnám azt, hogy a lét az, amikor lélegzel. De akkor csak élőlények léteznek? Mi van a tollammal, az asztalommal és a körömreszelőmmel? Akkor azok a dolgok, amiket látunk vagy tapinthatunk. Akkor nem létezik szeretet? Lélek? Gondolat? Szóval, minden létezik. Akkor léteznek vámpírok? Vérfarkasok? Ufók, miazmák, Totyakok, sárkányok, sárkánylovak, majompókok?
Megint csak ott járunk, hogy fogalmam sincs, mi a lét, és mit jelent létezni. Abban biztos vagyok, hogy én létezek. Abban is, hogy létezik a tollam, asztalom, körömreszelőm, a kutyám, lovak, állatok, a világ. És aki meg van győződve arról, hogy léteznek a sárkányok, ufók, vámpírok? Mit mondhatnák? Hogy a létezés az, amiről azt hisszük hogy van. Szóval elég hinnünk benne, vagy rá gondolnunk.
Viszont akkor a nem rá gondolás azt jelenti, hogy nincsen. Szóval, ha én nem hiszek Istenben, akkor nem is létezik. De többmillió másik ember hiszi hogy van, és gondol rá. Tehát, így megint csak nem definiálható a lét.
De akkor hogyan? Gondolkodom, tehát vagyok. - mondá egy ismert ember. Szóval csak akkor vagyok, ha gondolkodok? Valahol ez is igaz. Mert ÉN csak akkor vagyok, ha gondolkodok. Mert ha nem gondolkodok, akkor nincs ÉN. De attól még létezhetek. És akkor megint ott vagyunk, hogy De mi az a lét? Szóval, mit csinálok én? Létezem.
Ha elsőre meghallom ezt a szót, arra gondolok, hogy lélegzem, ver a szívem, és hogy szeretek. Aztán eszembe jut, hogy sajnos vannak olyan "beteg" emberek, akik képtelenek szeretni. vannak olyan élőlények, amelyek nem lélegeznek. (Legalább is nem úgy, ahogy én) Akkor kibővítem a gondolataimat, és arra jutok, hogy az létezik, amire a biológusok rámondták, hogy élőlény. De az atomok, vagy mik, amikből vagyünk, ők élnek? Mert ha igen, akkor megvan a lét magyarázata: minden létezik, ami atomokból épül fel.
És a szeretet nem létezik?
Egyesek szerint nem. Valaki azt mondta nekem, hogy nincs lélek, nincs szeretet. Agy van. És amikor elönt minket a szeretet mámorító-boldogító-reptető érzése, akkor ezt csak az agyunk teszi velünk. A szívünknek ehhez semmi köze.
Nem értek vele egyet. A szeretet létezik. És bár nem tudom leírni, mit is jelent létezni, amikor ránézek a szeretteimre, tudom, hogy nem csak azt gondolom, amit érzek.
Miután - azt hittem, hogy - befejeztem az irományom, utánanéztem, mit gondolnak a nagy emberek a létről. A legtöbb mondat így kezdődött: "Az emberi lét..." "A gyermeki lét..."
Akik írtak róla, mindig elé tettek valamilyen jelzőt, és nem az általános létről írtak. Nekik volt igazuk. Arról nem is lehet írni.

A lélek tele van bánattal
A benned élő állattal,
Addig kell harcolni, amíg élsz.
 

sze
11

Most, hogy egy éneklős sorozatot néztem, rájöttem, hogy milyen fontos, hogy ki tudd fejezni az érzelmeidet. És nem elég csak azt hinni, hogy ki tudod. Kell, hogy valaki, ott kint, a nagyvilágban, mikor meglátja a műved, meghallja a zenéd, vagy olvassa a soraidat, tudja, hogy min mentél keresztül.

Jó írónak tartom magam, a sajátos nemtudom-mi-a-neve stílusomban. De én sose tudtam kifejezni se örömöt, se rosszkedvet, se fájdalmat. Még én magam sem tudtam írni a sorokon, vagy igaz boldogságot érezni, holott én tudtam, miről akartak szólni.
Könnyen írok le véleményt, gátlástalanul ironizálok, flegmázok, vidámítok. De még sosem volt olyan, hogy egy igazi, mély, fontos érzésemet leírtam volna. Mert nem megy. Próbáltam, de egyszerűen érzem, hogy nem lett jó. Sőt.
Szeretném, ha a soraimat olvasva éreznék az emberek, hogy mikor fáj nagyon. Igazán. Hogy mikor vagyok a fejem búbjáig boldog, izgatott, szomorú, letört.

Mindig is akartam énekelni. A zene az egyik leghatásosabb módszere az önkifejezésnek, ugyanis ha te akarod hogy hallják, hallani fogják. A művedet lehet hogy nem olvassák el, és lehet hogy nem nézik meg a rajzaid, de ha szép a hangod, karakteres, és elénekelsz egy dalt... arra mindenki odafigyel. És azok is oda fognak figyelni, akik nem szeretik a stílust, mert kíváncsiak hogy miért adod elő. Hogy mi van a szövegben, mi tükröz téged.

Szoktam énekelni. Együtt a zenével, kutyaetetés közben, unalmas irodalom órán, és amikor senki sem hall. Tudom, hogy nincs jó hangom, úgyhogy nem nagyon örjítgetem a körülöttem élőket. De hogy mennyire vágyom arra, hogy szép hangom legyen... Nem azért, hogy mások csodáljanak, irigyek legyenek rám, vagy tudom is én. Hanem azért, hogyha megtalálom azt a zenét, ami tökéletesen leírja az érzéseimet, akkor énekelhessek úgy bárhol, hogy ha meghallja valaki, ne fogja be a fülét.
Van egy álmom. Mindig előjön, amikor ilyen éneklős filmet nézek, vagy melankóliába süllyedek.

Sétálok a suli folyosóján, vagy egy plázában, tudjátok, mint a filmekben. És elkezdek énekelni egy dalt, amilyen kedvem van épp. És valószínűleg sokan megnéznének maguknak, hogy nem vagyok normális, de tudom, hogy lenne legalább 1 ember a tömegben, aki meghallgatná, ahogy énekelek, és még tetszene is neki.
Csak egy álom...

Igazából megint nem tudok mit írjak, mert milliónyi érzés kering bennem, de azt hiszem az egyetlen amit át tudok adni, az a düh és a csalódottság. Nem tudom, miért, és nem tudom, hogyan változtathatnék ezen...

Mesélek egy kicsit a 22-es csapdájáról. Sosem olvastam, vagy láttam, de elmagyarázta egy tanár, hogy a címadó eset valami ilyesmi volt: az őrültek kérhetik a leszerelésüket. De ha maguknak kérik, akkor nem lehetnek őrültek, és akkor maradniuk kell. ha viszont maradnak, nem kérik, akkor meg őrültek, hogy maradni akarnak, szóval leszerelhetnének, de ahhoz kérniük kéne... és így tovább.
Nos, a változáshoz, ugye, akaraterő kell. Jó, jóformán mindenhez akaraterő kell. Na de ha az embernek nincs akaratereje, akkor hogy változtat ezen?! Ez az a szituáció, amiből nem kerülhetsz ki győztesen.

Ez az, amin változtatni akarok, ugyanis nincs akaraterőm. De változtatni akarok ezen! Akarom, hogy végigcsináljam, amit elkezdek, elhatározok, hogy ne legyek lusta, egyebek. De egyszerűen csak nem megy. Makacs vagyok, és túlérzékeny. Érzelmes, és nehezen tudok döntéseket hozni. (Oké, ez a döntésen múlik) Ezen hogy változtat az ember? El kell kezdeni, aztán csinálni! - mondja ezt mindenki, akinek van akaratereje, ambíciója, etc-je. Valószínűleg én szúrtam el, de nem tudtam mást tenni. Félénk voltam, dadogtam ha izgultam, de közben meg akartam mutatni magamat a világnak. Jó, elmentem verset mondani, fellépni. Alig tudtam kiegyenesedni a görcstől, annyira féltem mi lesz. És mivel nyugtattam magam? Az egyetlen dologgal, ami hatott: mégis mi van akkor, hogyha elszúrom? NA ÉS?! Közönyös lettem, nem küzdöttem, hogy jó legyek, csak vigasztaltam magamat azzal, hogy kit érdekel ha elbukok?
Végül is, jó stratégia. De tényleg. Nem ér nagy csalódás, így tudod folytatni, bármit csinálsz. De ha a 16 év alatt eljut az ember odáig, hogy nem csinál semmit? Hogy benne van a félelem, hogy neki se áll, mert az úgyse tetszene senkinek? Hogy ott tartok, hogy ha van egy gondolatom töriórán, csak a fél-elhatározás, hogy kimondom, izzasztani kezd, dobog a szívem, levegőért kapkodok, és óra végéig remeg a kezem, holott meg sem szólaltam?? Normális ez? NORMÁLIS????

Hát kurvára nem. És NEM TUDOM MIT TENNI ellen. Nem megy. Semmi. Nulla önbizalom, nulla akaraterő, és kétes tehetség. Lusta vagyok, túlsúlyos, és nemtörődöm.

És, nem, ne hidd azt, hogy ez is csak egy újabb gyerek, aki depressziós, és aki ül a seggén és sír a szar élete miatt, mikor csak rajta múlik, hogy jobb legyen. Nem depressziós vagyok, nem önutálom magam. Ez az igazság. És csessze meg az, aki azt mondta, hogy a hibáink felismerése már félsiker, vagy hogy az a nehezebb rész, onnantól már könnyű a változás. Csessze meg. Nem az. Sokkal de sokkal könnyebb volt rájönni, mi az ami zavar saját magamban, és a mai napig nem tudok ellene tenni semmit.

Mindenféle egó nélkül, valószínűleg ez tényleg azért van, mert "túl okos" vagyok, hogy dolgozzak. Egyszerűen annyit agyalok mindenen, hogy eljutok addig a pontig, hogy felesleges elkezdeni, mert nincs semmi értelme.

És, nem szidom a szüleimet, de a nevelésemen is múlik azért valami. Például az elhízásom, persze, legnagyobb részt a saját hibám, de bőven odatesz apa fukarsága. Miszerint le lett ordítva a hajunk, ha egy falatot is a tányéron hagytunk. És mondjuk az ember megszokja, hogy megeszik 1 csirkecombot egy kanál krumplipürével, de egy nap aztán mégse kíván ennyit, akkor ott ül, és tömi magába, mert a 16 év kiabálás megtette a magáét, és a nagykorúság közepén sincs ereje arra, hogy letegye a villát, és otthagyja a maradékot.
Vagy ha a család kedves légköre miatt egy falat után elmegy az étvágya, nem hagyja ott, nem hagyhatja ott a kaját, mert visszacsomagolni már nem lehet, ha hozzáértem, magamnak nem rakhatom el, mert úgyse eszem meg, ki meg nem dobjuk. Szóval, edd csak meg... No comment. Fáradt vagyok dühösnek lenni.

Tudom, milyen érzés az, hogy mintha ott sem lennél, amíg ő rád nem néz, meg nem érint, vagy nem süt el egy viccet a károdra... Csak hogy mindenki lássa, hogy vele vagy, az övé vagy.

sze
8

Mood: depressed. Level: 10+1

Hullámvölgyek-hegyek. Kikészülök magamtól, más miért ne készülne ki tőlem? Flegmázok egy 6 éves gyereknek, meg az anyámnak. Ha nem vigyorgok, az a baj, ha vigyorgok, talál témát amivel letörli az arcomról. Ha savanyú pofát vágok (anya után szabadon) tudja jól, hogy valami agybajom van. Akkor mégis mi a jó büdös faszért nem képes békénhagyni és nem kérdezni semmit?! Piszkál a hugom, rászólok szépen, hagyja abba. Tovább piszkál, rászólok, hagyja abba. FOLYTATJA, én rákiabálok, mire anya engem csesz le. ?!?! Értetlen fej a köbön! Semmi jó kedvem nincs, főleg, h alaptalanul lecsesz újra és újra, mert a húgom a szent és a fiatal és még csak hat éves és húdehűha. És akkor viccelődni kezd. És nem nevetek, akkor milyen bunkó vagyok. Köszönöm^^

Happier téma. Kutyámat atomra imádom! Reggel vittem neki egy darab szendvicset, amit hugom meghagyott, de nem néztem meg mi van benne. Kifli volt, köbö két falatnyi, benne párizsi és paprika. namost, elvette tőlem, és kiköpte, így két részre esett a kifli. megpróbálta lenyalogatni a párizsit, nem sikerült, így ímmel-ámmal megette a kiflivel együtt. Másik felére azonban ráragadt a paprika! (Hű, milyen izgalmas!!) Addig-addig játszott vele, és rázta és harapdálta, míg azt a szegény kis negyed szelet paprikát ki nem szedte a kifliből. Aztán, mint a győztes hős, megette győzelmének tárgyát. Imádom.

Sorozatot nézek, de igazából nincs kedvem ajánlgatni meg leírni miről szól meg minden. Úgysem érdekes. Ez sosem érdekes. Tökmind1, miről szól és ki szerepel benne. Mindenkinek magától függ, hogy szerelem lesz-e első látásra; nyögvenyelős-majd-belezúgós, vagy úristen ilyet leforgattak?! Szóval, mindenki leszarja, hogy én milyen sorozatot nézek, vagy milyen filmről gondolom hogy ász. Mert tökmindegy. Még hasonló ízlésű emberkéknek sem feltétlenül kell szeretni ugyanazt a sorozatot. Ugyanis ez kissé összetettebb annál, minthogy én az éneklős-táncolós, felnőttes-humoros, öldöklős-gyilkolós típust szeretem-e jobban. Mindenkinek kell lennie valaminek, ami igazán megfogja egy sorozatban, ahhoz, hogy tovább nézze. Lehet az egy helyes, sőőt, marha sexi, lélegzet elállító, menő, térdremegtető-hangú pasas, vagy csinos, kedves, humoros lány, esetleg egy buzi, leszbikus, kínai, néger alacsony magas etc. De nem csak ennyi az egész. Van egy pont... egy dolog, egy összetett valami, egy fíling, ami miatt továbbnézed. És ez nem a jó kis drámasztori, meg hogy nincs jobb dolgod mer te vagy az iskola lúzere és otthon ülsz. Sokkal inkább az álmodozásról szól. Mások megismeréséről, még akkor is, ha ezek csak karakterek.

Baromi klisésen hangozna az a szöveg, hogy elvégre is mi is csak karakterek vagyunk, vagy bábuk az élet sakktábláján, vagy színészek Isten musicaljében, vagy mittomén. De nem baromság. Mármint, az első, az annyira nem XD Gondolj csak bele, hogy TE magad hányszor játszottál meg valamit. Apró, pici színészkedés. (Mások szerint hazugság.) Igen, mennyire tetszik ez a ruha/szőnyeg/párna/frizura. Nem azt mondom, hogy morális dolog hazudni. De mi abban a kevésbé morális, hogy nem akarunk megbántani valaki olyat, akit szeretünk?

Számomra a szeretet a mindenekfelett. Ha valakit szeretsz, akkor neki akarsz jót, őt akarod boldognak látni, és az emiatt elkövetett hülyeségek aránya és nagysága nő a szeretet nagyságával.

Igen, hazudni bűn. Lopni, csalni, ölni is bűn. De héj! Mi emberek vagyunk! Mindannyian bűnözünk (:

Szerelmes lenni egy tanárodba. Nha, jó téma. Rettegtem leírni eddig. Mindenféle olyasmiktől féltem, hogy úristen, azt hiszik majd én vagyok szerelmes, és kiderül megin ez a blog-thing, amivel már egyszer szívtam, és már el is képzeltem magamat kedvenc igazgató urunk irodájában, amint elém csap egy kinyomtatott példányt blogomból. De igazából, ha valaki rábukkan erre, és, horribile dictu tudja ki vagyok én, akkor nyilván tovább olvassa, és igyekszik felfogni, (hajrá!) hogy nem táplálok gynegéd érzelmeket egyik tanárom iránt, és sohasem tápláltam! Igen, van kedvenc tanárom, imádom, jófej, naaaggyon jól tanít, érdekesek az órái, és kész. Punktum. Jha, meghát, nagy ember. imádom a beszólásait, humorát, szarkazmusát, hímsovinizmusát. De csak mer feminista hajlamaim vannak ^^
Szóval, vissza a témára. Szerelmes lenni egy tanárodba. Nem mondom, hogy ciki, meg hogy ÚRISTEN NE!, meg hogy hajts rá. (Utóbbit végképp nem. ha tényleg komolyan, halálbiztosan, még a bejegyzés után is 100%ig biztos vagy benne, hogy szereted, akkor végképp nem hajtasz rá, mert hidd el, neki az lenne a legrosszabb.) Inkább valami segítségfélét... nos, véleményt és valamiféle tapasztalatszerűt akarok megosztani.
A felnőttek, tanáraid, tanítanak téged. Vezetnek a tök sima úton, amit te rögösnek érzel mint Ace ventura. (Aki nem tudja miről van szó, itt hagyja abba az olvasást, és nézze meg a filmet. Kötelező!) Példát mutatnak, ami neked vagy tetszik, vagy nem. Ha tetszik a példa, igyekszel olyanná válni mint ők, vagy esetleg azt hiszed, szerelmes vagy. Mert neked egy pontosan ILYEN pasi kell! Mert helyes, mert mosolygós, mert van humora, mert irónia is lakozik benne, de közben tud mogorva lenni, és te ettől elájulsz. (Nem, ettől én ájulok el^^) És azt hiszed, belé vagy szerelmes. De nem. Hidd el. Ha jobban meggondolod, el sem tudod/mered képzelni, hogy csókolóztok. Hogy megfogja a kezed, meg ilyenek. Bár az sokkal érdekesebbé tenné, hogy titokban kell tartanotok, de amúgy meg különben sem tetszenek a kezei, a szemöldöke, a szája, a fogai, vagy a szemüvege, vagy bármi más.
És ez nem azért van, mert nem szép. Ha valakit szeretsz, akkor hidd el, tetszeni fog a foga, akkor is ha görbe, sőt, pont ezt fogod imádni rajta. Tetszeni fog a haja, akkor is, ha te a szőkékre buksz, ő pedig fekete mint a holló. Tetszeni fog a keze is, akkor is, ha te imádod az ápolt kezeket, az övé pedig egy munkás, feltöredezett, kiszáradt kéz.
Lehet megint eltértem a tárgytól, de a lényeg, ami felé haladgatok, hogy te egy olyan emberre vágysz, akiben mindez megvan. Megvan, de közben mégis más a csomagolás, és jár hozzá egy kis extra is. Vagy pedig valamivel kevesebb, de azt helyettesíti más, amibe szintén belezúgsz.
Szóval, no para, ha, lávolod a tanárod, mostohaszülőd, sógorod, akárkid, és sokkal idősebb nálad. Nem belé vagy szerelmes. Hanem egy olyan emberbe, akiben megtalálod a hasonló felnéznivaló, szerethető tulajdonságokat. 

Irtózatosan hideg van, és úgy érzem, ma nagyon intellektuális voltam. Rózsákat az öltözőmbe ^^ (:

Nem telik el nap úgy - és ez nem túlzás, ez egyszerűen így van! - hogy ne gondolnék, vagy képzelődnék másmilyen életen. Néha nem is nagy dolgot képzelek-kívánok, néha nem is jót. Csak, elképzelem, milyen lenne ha. Más lenne. Se jobb, se rosszabb. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy egyetértek azzal, amit most le akarok írni, de úgy gondolom, hogy a kívánós mesék és filmek mind arra akarnak utalni, hogy valamiféle egyenlőség van. Ha kívánsz egy óriási házat, másnap jön egy földrengés és rád dől. Ha sok pénzt kívánsz, kövi nap meghalsz, vagy meghal valaki akit szeretsz, és ott állsz a sok pénzzel, de közben nem vagy boldog, és nem is segít a pénzed. Mindennek megvan a rossz oldala, a balszerencse akárhol megjelenhet. Akármikor. De emiatt nem szabad félni álmodozni. Igenis, merj magadnak cukorból készült házat álmodni, akarj égig érő paszulyfát, akarj gazdag lenni, sikeres. Merd akarni, amit szeretnél.
Ne hátrálj meg a csalódástól, és a szűk látókörű realisták fejcsóválásától. Te is tudod, hogy sosem lesz cukorból házad. De ha jobban érzed magad attól, hogy amikor lefekszel, elképzeled, hogy vattacukor ágyon alszol, akkor mégis ki és mi akadályozhat meg téged abban, hogy erre gondolva mosolyogva aludj el?

Néha az álmok valóban lelombozók. Néhanap igenis zavar, hogy sehogy sem lesz cukorházad. Nekem ma ilyen napom van. A legegyszerűbb álmomat is elérhetetlennek érzem ilyenkor. A baj az, hogy ilyenkor vagyok realista. Mit akarok én a lovakkal? Az ingyenes, jó lehetőséget sem tudtam kihasználni. Jó, félig volt rá okom, de félig saját hülyeség, amire még mindig nem jöttem rá mi az. És mégis, az álmom az, hogy lesz sok lovam. Minek?! Talán az összes álmom része az is, hogy majd megváltozok. Tehát akkor nem szeretem önmagam? Hogy lehet, hogyha abban biztos vagyok, hogy szeretem magam? (kivéve a néha rámtörő magabiztossághiányt)
Álmom még lefogyni, zsarunak menni, zsarupasit kifogni, aki megfelel a fentiekben leírtaknak, aztán hogy milliónyi állatom legyen, meg pénzem, hogy eltarthassam őket. Sok gyereket akarok, írni, és abból meggazdagodni. Híres írónőnek lenni, olvasni, hogy valaki kommentezi egy művem, vagy véleményt ír róla egy blogon, vagy idéz tőlem fészbukon. Álmom még, hogy egy jobb világban éljünk, és ezt azért nem részletezem, mert egyelőre én sem tudom, az milyen lenne. Ennél jobb. És álmom szeretni, és szeretve lenni.

Nem akarok házasságig várni a szexxel. Nem akarom brahiból kipróbálni, vagy mert ciki X évesen szűznek lenni. Nem akarom 20 különféle pasival csinálni, csak hogy tudjam milyen. És nem vagyok régimódi, de kurvának lenni nem menő. Egyáltalán nem zavarna, hogyha megtalálnám álmaim pasiját, halálosan belezúgnék, ő is belém, és 99 évesen azt mesélhetném a 17 dédunokámnak, hogy ő volt az egyetlen pasas az életemben. Egyszerűen, szerintem a szeretet és a szerelem minden. (:

Hároméletnyit éltünk, hiszen a szerelem erőművé mámorosított bennünket.

sze
1

Hát jóó... Elkezdődött az utolsó évünk a gimiben.  Miért érzem olyan semmilyenül magamat miatta? Mind1...

Én nem akarok senkit megbántani, és nyilván én vagyok a nemnormális, de én annyira nem tudom felfogni a szalagavató lényegét!! Mármint, a szalag feltűzése, hogy ballagók vagyunk... oké, az még csak-csak. De ez a beöltözünk ruhába, milliókat költünk az egész hacacáréra, azért, hogy negyed óra alatt letáncoljuk és hazamenjünk? Ne már!
Nem nagyon hangoztatom az osztályban a véleményemet emiatt, mert nem akarom a kedvüket elvenni tőle. Egyszerűen nem veszek részt benne, és kész. És ezzel idáig nincs is semmi gond, de... valahol mégis muszáj kiadnom magamból :P

Hagyomány, hogy az "a" osztályosok nálunk keringőznek. Ágáltunk ellen, már csak azért is, mert a sima keringő uncsi. Legyen picit turbós. Jó, jó, aztán addig addig győzködték magukat a csajok, hogy a turbós keringőből esküvőiruhás izé lesz. Előre és utólag is sorry ha valakit megbántok vele, de ez olyan... láma... (Oké, utálom ezt a szót, és nem is használom sűrűn, de nem jutott eszembe más XD)
Ne a szalagavatódon akarj menyasszony lenni! Szerintem pl már lett volna értelme ennek az egész pénzkidobásnak, ha színes ruhában, maszkban táncolunk valami igazán húdehűhát. De csajok belezúgtak a fehérbe, mert milyen szép...
Oké, oké, én bevallom hogy én vagyok az elfuserált, amiért nem tetszenek az ilyen... hagyományos tucatdolgok. De akkor ne kérdezzék meg 60x, bizalmas hangnemben, hogy naaaa, de ŐSZINTÉN miért nem táncolsz?
Őszintén? Hát erre sajnálom a pénzt, de rendesen... Ez van. De nem fogom elvenni a kedvüket, nem akarom elvenni a kedvüket. Egyszerűen, nekem ez a véleményem. ^^

Elegem van a nyereményjátékokból és a szerencsémből. Nem akarok túl sokat az élettől, nem várok el sokat az emberektől, elvégre is, róluk is megvan a véleményem. De azért egy kis szerencse, boldogság, hejehuja nem ártana. Mesevilág... abban élek ^^

Drága barátosnőm, aki angliában "henyélt" 2 hónapot nyáron (dolgozott^^), hozott nekem egy hógömböt. Őszintén? Nem számítottam rá o.O De annnyira édes volt tőle ^^

Őszinteségi roham, bleee. Azt hittem... lehet inkább reméltem, hogy ha lefogyok, minden megváltozik. Sokkal jobb lesz az életem, minden más lesz, etc. A valóság néha kvára fáj. Mégis, mi változik, ha lefogyok? Anyám, hát semmi! A testsúlyom, meg amit a mérleg mutat, meg a ruhaméret, oké, ezek igen. És? Más? Mi? Áltatom magam, mindig minden baromsággal, csakhogy ne lássam hogy valójában lusta vagyok, semmire se jó, béna, etc. És ez most nem depresszió, önutálat, anyámkínja. Ez amolyan... megvilágosodás.
Azt is hiszem persze, hogyha akaraterőm lenne, mennyivel másabb lenne a dolog. Jó, mondjuk ebben még igazság is van :D De akkor már eleve nem az lennék, aki én vagyok! Hogy lehet egy totálisan döntésképtelen embernek vasakarata? Ugye...

Másik barátnőm, aki két hónapot szintén távol volt, lovazott. Höhö, egy kis irigység azért lappangott bennem mikor mesélt, viszont az jó érzés volt, hogy hallva hogy 4-5 kor kelt és hogy este 11kor gombát pucoltak, kiló számra, akkor nem jött az az érzés, hogy OMG én ezt nem tudnám/akarnám csinálni soha. (:

Szeretem a lovakat, de most, hogy lett volna lehetőség, és még csak nem is én basztam el az egészet^^, azért rájöttem, hogy nem a lovak az életeim. Mármint, én minden állatot imádok és odáig vagyok értük, szóval nem korlátozódok lovakra. És hogy mindent a magam útján akarok megtapasztalni, és hogy makacs vagyok. (Oké, utóbbit eddig is tudtuk... :P) Viszont, az is véglegesen bebizonyosodott, hogy magabiztosságom se sok van. Mármint... ha csak magamról van szó, akkor tényleg magabiztos vagyok. És ebben senki nem ingathat meg. De bármi másról legyen szó... mint egy kisgyerek. És márpedig tapasztalatok és hallottak alapján lovakhoz önbizalom kell. Nos, ez nuku. Félek, rettegek, hogy valamit rosszul csinálok, és kárt okozok valakinek-valaminek. Eleve olyan bűntudatos fajta vagyok, aki kábé idegbajt kap ha másnak kárt okoz, hát még ha ez egy állat, és esetleg fájdalmat okozok neki vagy tudom is én... el se tudom képzelni... :S

Az egyedüli amit el tudnék képzelni, hogy teljesen egyedül vagyok egy lóval, magamra utalva. Jó, ez a 21. században nem fog előferdülni, de ugye a képzelgés sem áll tőlem távol. Szóval, akkor elképzelhető hogy mernék, és nyernék. De így... semmi esély. (:

Úgy egy pár évvel ezelőtt vesztettem el az önbizalmam. (És aki a szüzességre gondolt az most irtóra szégyellje össze-vissza magát! Kis perverzek...) Az sose érdekelt, ha magamat leégetem, ha engem bunkónak tartanak, és ezt tudta is anya. Erre, hogy megneveljen (éljenek a nevelési módszerek! ezzaz!) azt kezdte el mondogatni, hogy őt égetem le, és hogy mit fognak gondolni róla. És kiskoromban én mindig rettegtem attól, hogy elvisznek anyuéktól, mert rosszat csináltam, úgyhogy nem kellett sokszor mondani, hogy megváltozzak. odáig jutottunk, hogy elvékonyodik a hangom ha hivatalosan kell beszélni valakivel, és nem merek felhívni telefonon egy különórás tanárt, mert rettegek, hogy anyáékat égetem le.... Lehet erre is bármit mondani...

Fóbiákról jut eszembe. Az ébresztő-fóbiát is széépen belém táplálták kedvességes rokonaim, még akkor is, ha nem is létezik ilyen. Ugyanis, morcos nézésű nagybátyám, és mégmorcosabb nézésű apukám hosszúalvók. Namost, két 6-7-8-9 éves kisgyerek mit csinál? Reggel hétkor már kajabál. Ők felébrednek. Rossz passzban. és az a nézés..... Na, én azóta senkit nem merek felébreszteni. Egyedül a húgomat, mert ő olyan édi ^^

Sok véleményt nem írtam, sokkal inkább személyes élményeket, féléseket, vallomásokat. Hát, örültem hogy megismerhettél ^^ Lehet te kevésbé :D

A szerelem abszolút keresztényies dolog. Házasság formájában magában foglalja a büntetést is.

aug
29

Nos, azért nem akarok teljesen elhalálozni itt a blogon, úgyhogy írok. Heh. De nem igazán van miről, szóval lehet megint kicsit érthetetlen lesz. Meg összeszedetlen. Meg ilyenek.

Oké, végzős vagyok. Pár nap múlva hivatalosan is. Értitek ezt? Senki nem érti... :( Valahogy nem érzik azt az érzést, amit én. Se nem örülök, se nem vagyok szomorú.
Inkább fura. Emlékszek arra, hogy amikor én gólya voltam, és gólyatáborban részt vettem, hogyan néztem a végzősökre. OMG, kábé így. Mekkorák, milyen másik, hogy öltöznek, hogy néznek ki, hogy nevetgélnek egymással, és blah blah blah. És most belegondoltam, hogy ők akkor kezdték a 12.es létet, tehát valószínűleg ők is alig akarták elhinni, hogy egy csapott év és vége, kész.

Hat évet töltöttünk együtt. Még azt is megismertük, akivel nem vagyunk jóban, vagy beszélőviszonyban. Hat év. Hat év abban az időszakában a gyereknek, amikot tini, amikor a felnőttek hülyék, amikor szüksége van egy vele egykorúra. Abban a korban, ahol igaz barátokat gyűjtesz, mert akaratlanul is kitárulkozol előttük az állandó együttlét folytán. Bátran kijelentem hát, hogy hatosztályos gimnáziumnál jobbat ember ki nem találhatott a tanítás területén. Mindenkinek bőszen ajánlom. (:

Fura volt nézni a kis gólyákat is. Sok esetben magasabbak nálunk, és egészen mások. Senkire sem tudtam úgy nézni, hogy "na, mi is ilyenek voltunk!"! Oké, persze, minden generáció, minden egyes ember más és más, de azért a fíling, értitek...

Sose hittem volna, hogy 9.esekkel leszek ilyen haveri viszonyban. De hát, istenem, jófejek ^^ Engem meg mindenki szeret  xD

Arra se gondoltam, hogy valaki ennyire gyökeresen meg tud változni 1-2 hónap alatt. És tudjátok mit? Nem is hiszem! Aki ilyen rövid idő alatt fordul ki magából...nos, akkor az nem ilyen rövid idő alatt tette, csak ennyi ideje mutatja is meg. Ami annyit jelent, hogy hónapokon át hazudott és kétszínű volt. Vagy egyszerűen nem tudott róla, hogy mit akar.

Nehéz ám ez, gyerekek. Amikor te biztosan tudsz valamit, egy közeli barát mondja, hogy márpedig nem és nem és nem!, de te tudod, úgyhogy nem hiszel neki. És aztán hetek, napok, hónapok után kiderül, számodra IS világos lesz, hogy márpedig nem és nem. Nagyon nehéz ilyenkor azt mondani, hogy "bazdmeg embör, igazad volt!" Sokaknak ezerszer egyszerűbb kitalálni rá valami kifogást, megoldásszerűt, magyarázatfélét.
Nem magamat akarom fényezni vagy mittomén, de jó emberismerő vagyok. ha egyszer azt mondom, hogy az azért van, nekem magyarázhatsz bármit bárhova. Hetek-hónapok múltán majd kifogásokat fogsz gyártani, csakhogy ne kelljen bevallanod, nekem volt igazam.

Állítólag én is nehezen vallom be, ha másnak igaza volt. Ez így nem teljesen igaz. (Persze, mondod te :P) Ha tényleg másnak van igaza, belátom és elviccelem a dolgot, ha nagyon égő. De ha nem tudja bizonyítani, akkor felőlem mondhatja hogy makacs vagyok, vagy hülye vagy amit akar. Bizonyíííték, gyerekek. Anélkül semmit sehova. kivéve ha akarom :P

Azért, megint sikerült összehozni egy adagot, ahhoz képest, hogy semminek indult.

Kérdés: hogyan lehet egy zenekar hülye? Azért, mert nem szereted a zenéjét? Ennyi elég is hozzá? Vagy mert befutott és féltékeny vagy atomra? Gondoljátok meg mit monddtok. (Igen, néha én is megfogadhatnám a saját tanácsaim... ^^)
Csak hogy értsétek. Állok madaras áruházunkban, nézem az órarendeket. Volt minden féle értelmes mintájú, úgy mint sellős, tündéres, hercegnős, Ben10-es, Verdák-os és Jonas Brothers-ös. Anyuka kérdezi értelemtől duzzadó fejű kislányát, mi az a Dzsonász Brádörsz.
Csaje válaszol: áá, csak egy hülye banda.

Oké, igen, szeretem a dalaikat és őket is, nézem a sorozatukat, tetszik az egyikük mint pasi, sőt, a hangjukat is imádom. Kövezzetek meg, tudjátok a menetét. De, ettől eltekintve, most komolyan. mitől hülye egy banda? ha nem szereti, ami eléggé nyilvánvalónak tűnik, akkor honnan tud róla annyi infot, ami alapján lehülyézheti? Sógorkám kedvenc mondásával élve: picsát csinál a szájából.

Nem szeretem ezt, de tényleg. Mikor valaki úgy akar egy vitát eldönteni, hogy káromkodik, de nem mond semmi értelmeset. Amikor lehülyéz valaki valamit/kit, csak mert nem tetszik neki. gyerekek... vélemény, vélemény...Nem mindegy azért, hogyan van tálalva ahhoz, hogy hiteles is legyen a dolog... Nem kell rögtön lefikázni mindent, mert nem tetszik... Kösz ^^

Az igazságot nem lehet hinni. Azt tudni kell, vagy hagyni. De ez a világ a dilettánsoké.

aug
17

Párbeszéd Ezkiez és én köztem:
E: - Ha lenne Isten nem hagyná hogy ezzel szívjak!
É: - Ha lenne Isten röhögne ezen!
E: - Akkor köcsög lenne, nem Isten.
É: - És akkor legalább igaz lenne, hogy a saját képére teremtett minket!

Igen, a fenti is egy vélemény. Istenről... cöh. Nem tagadom le hogy van, csupán nem hiszek benne. Ennyi ^^

Balszerencse áradása. Csak sorban: nagyapám felborult az autóval, becsapott a villám, tévé videó, gép gallyra ment. A frissen padlózott szobába bevert az eső. A csukott ablak alatt ömlött befelé. Egy foltot nem vettünk észre, felpúposodott a laminált padló. A falfestékről kiderült h szar, úgy lehet lehúzni, mint a hámló bőrt. Telefonom tönkre ment (töltő része), apa gyorshajtott Tason, és pont lekapták.  A nappaliban rosszul lett letéve padló, véshette ki apa a falat. És még sok sok sok apróság és nagyobbság történt sorban. Szóval, Isten? Screw u!

Megyünk Ezkiezzel etetni este, sorozatnézés utáni hejehuja állapotban (kicsit éjszakába húzódott). Megszokásból nem nyitom ki a kaput addig amíg a kutyám oda nem jön. Kiabálok, kiabálunk, nem jön. Semmi hang. Aztán kis susogás, bozótmozgás, és akkor lassan előbukkan. Totál büszkén odahozott nekünk egy merev macskát. Utána, legnagyobb meglepetésünkre, a cica megkarmolta és elszaladt. Ezkiezzel düllesztettünk a szemünket, úgy az egész történés miatt. Ez kell egy este megkoronázásához, tényleg. Lávolom a nagy vadászomat ^^

Sógorkámnak végre összejött! Tökmarhajó munkát kapott, kicsit uncsi, de jól fizet és értékes munkát csinál végre. Mármint, olyat ami érdekli és amihez ért. És öltönyben jár dolgozni, és maaaarha jól áll neki és aranyos és és és úúgy örülök hogy sikerült neki ^^

Hát, nemsoká suli again, tanulás, érettségi, angol és a összes többi. Felvételi, nagy döntések, felnövés, 18. szülinap, etc.

Hát... téma híján megint zárom soraim. Vagy valami ilyesmi...

Ha becsületes munkára van szükség, hozzá kell látni. A tisztességes munka nem alacsonyít le senkit.


aug
10

Nem hittem volna hogy mára már a szobámban ülve fogok gépezni, sőt!, netezni és blogot írni. Igen, igen, aludni kéne, vagy takarítani, vagy mit tudom én... de egyszerűen annyira szép lett a szobám! És annál még sokkal de sokkal jobban örülök annak, hogy itthon lehetek végre.

Nagyon jó volt a mamánál. Reggel meleg kávé várt, rögtön leültem mamáékhoz és megittam 2-3 keksszel felturbózva. Mama beszélt, valami mondandója mindig volt, én pedig alig láttam ki a szememen. Papa mondta is: amíg nem trüsszögök, addig fel sem ébredtem igazán. Na, ez igaz. Kávé után öltözködtem és jöttem haza segíteni. Aztán este elmentem, mama várt, pár szót váltottunk, aztán fürödtem, és vagy tévéztem vagy aludtam. És... Ez lehet hogy semmiségnek hangzik, de isteni volt. Isteni. (:

Azt hiszem mára rövidke poszt jut, mert fáradt is vagyok meg el is vagyok kalandozva.

Elvesztettem első és egyetlen olvasómat. És nem is ez zavar, hanem az, hogy a kommentjeivel ahogy megismertem megkedveltem. (: Remélem majd még visszajön, ha tud.

Egy optimista láthatja a fényt ott is, ahol nincs, de miért kell a pesszimistának mindig odafutnia, hogy eloltsa?

aug
5

Semmi nem történik velem. Ami történik, az bennem, nem velem, és marhára nem publikus. Olyannyira, hogy nemhogy a blogon, sehol nem teszem közzé. Még az alvópárnám sem tudja.

3 szobából félben kész van a padlózás. Amúgy minden fasza. A festéssel kezdtünk, és most, a bútorok ide-oda tili-tolijánál szinte az összes fal megsérült. Nem csak a festés, de a glett is. Éljen!!^^

Nem emlékszem mondtam-e már hogy megkaptam a jogsimat, lusta voltam végigolvasni előző posztot. Azt viszont biztos nem mondtam, hogy pont aznap, amikor a papám felborult az autóval és elvették a jogsiját. Az élet körforgása, mi?! (Közben beugrott, hogy elég lett volna a dátumot megnéznem - ehh.)

Fogyokúra, koplalásos, kaput. Egyszerűen nem megy! Annyira hisztis vagyok, hogy képtelen vagyok nem enni. Édesség, csoki, kaja ááá. És még rossz idő is van azóta, szóval hepi meg minden. Unokaöcsém ritkán van itthon, akkor is befogom munkára... lehet ezért menekül?

Szép lesz a szobám, szép, szép. De jövőre egyetemre megyek. Szeretnék Szegedre menni, mert Pestre csak a buszút másfél óra innen, és marha korán kéne kelnem. Szegeden meg háváj dizsi, akciós utazás-ár, olcsó albérlet, haverok, buli, tanulás ollé! Nemtudom eldönteni. Ezen meditálok már vagy egy éve. Ch.

Na meg hát ugye a szak. Bölcsészettudományi karon akarok menni anglisztika szakra. De fogalmam sincs hogy utána mit. Mármint ezzel lehetek angol tanár, angol reneszánsz irodalom tanár, könyvfordító, tolmács. Nekem az irodalomtanár meg a könyvfordítás tetszene a legjobban, plusz az ameikanisztika szak. De azzal meg hova helyezkedek el? Nem tudna valaki segíteni? Aki mondjuk anglisztikára jár/t? Plíz?

Pont a jogsim megkapása előtti napon írtam az előző posztot. Jórég volt az is.

Egyik falam rikítő sárgás-zöld, másik meggybor(dó) színű, harmadikon és negyediken parafa burkolat. Ablak fehér, újfajta, kerete meggybor(dó). Maaaaarha szíííp a szobám. Dizájnos bútorok (najó, csak az ajtók ^^), könyvespolc, sarokkanapé, asztal. Ha felvesznek suliba kapok laptopot, jófélét. Ebben az évben csak április 30ig fogok suliba járni, utána érettségi.

Óh, slusszpoén. (Nem mertem poLYén-t írni, nehogy első olvasóimat elijesszem a faszergányos helyesírásommal. ^^) Év elején angol emeltszintű érettségit kéne tennem, de szaa rt se gyakoroltam nyáron, még csak filmeket se néztem, mert nem igazán értem rá. Ch, menő. Szóóóval, így hogy? He? Aug meg a takarításról fog szólni. Eeeehhh.

Most remélem elmegyünk mamához és én vezetek. ^^ Písz, majd folytatom.

Nem is majd, most, mert nővérkém - heh - újra idióta. Mármint, semmi bajom vele, de barátjának mennie kell dolgozni, én meg mennék a mamához. Ott dolgozik a mamáék közelében. Mondta, hogy eldobja a pasiját, jöjjek elvisz engem is. Mondom neki, hogyha ő nem marad mamánál (merhogy nem akar maradni) én elviszem a munkába, utána megyek mamához, nincs gond, cső. Válasz? : Nem, nem nem nem. Nem. Nem nem. Én viszem. Oszt elmentek. Hámmondom ehh..... XD

Nha, elzárom magam, felnézek msnre van-é osztálytárs. Vagy valaki. bárki.

^^

Az emberiség még elhaldokolgat egy kicsit. A szörnyű füstjeinkkel, szereinkkel mérgezett, ártó sugarakkal bombázott bolygó nem hal meg, hanem átszervezi az életet, kiiktatja az embert, mint egykoron a mamutot, azután újjáéledve talán megint kockázatos kísérletbe kezd, valamiféle - értelmesnek hitt - teremtményekkel.

júl
25

Asszem most megoszthatók a posztok Facebukon, hogyha tetszik nektek. Asszem. Majd meglessük ^^

Igazából fogyatkoznak az írásra érdemes témák, főleg, hogy nyár van, rossz idő, itthon ülök.

Voltunk ma vásárolni, és mikor a kocsit toltam vissza, megláttam egy nőt, amint zokniját a nagylábujja mellé begyűrve tangapapucsban flangál.
Nem kötelességem megszólni, nem vagyok trendőr, és soha nem is lennék. Viszont aki így elmegy valahova, most komolyan, nem néz tükörbe, vagy azt hiszi ez így tök menő? Jó, nem menő-korú nő volt, de akkor is. Egy negyvenes anyuka nem adhat magára, legalább ennyit?! Oké, oké, ő dolga. Én csak véleményt írok.

Trendőrökről jut eszembe. Van akinek tényleg arra van szüksége, hogy kamerák előtt tök idegen emberek mondják meg neki, hogy kövér, kicsi a melle, nem húzza ki magát, szar a ruhatára, tűzbe vele? Majd egy hetes lélek-test-ruha kúra után levetkőzik ruháik-zsírpárnáik és gátlásaikat, és egyszál boában pózolnak. Mindenki előtt. Rokonok, gyerekek, szülők, munkatársak, főnök, idegenek. És anyuka büszke, munkatárs irigy, főnök meg a következő héten megdug vagy kirúg.

Lehet át fogom írni a címet LMS's oppinion-ra. Elvégre is, az életemből vajmi kevés van leírva, annál több a véleményem. Remélem lehet változtatni... *gondolkodó fej*

Hőség volt, meleg volt, riadó, etc. Most hideg van, fúj a szél, esik az eső, és egyik se jó. Semmi sem jó most. A szobámat akarom, a gépemet, az asztalomat. Fent lenni, ülni, olvasni, onnan gépezni. Ott aludni, ott ébredni, a cuccaimat a helyén tudni.
Azt akarom, hogy vége legyen már ennek az egésznek.

Ehhez képest most, hogy lehetne mit segíteni, itt ülünk lent a nővérkémmel, és boroskólát iszunk és semmi kedvünk megmozdulni se. Illetve, ő azt mondja mindjárt megy segíteni. Számolom a perceket. -.-'

Gondolkoztam azon hogy írok egy... jelmagyarázat-posztot. Jelmagyarázat bekezdés lesz belőle.
-.-' ~ Fárasztó!
^^ ~ Kedves vigyor, kínos vigyor, vagy amit akartok ^^ XD
=^.^= ~ Cukiiii ^^
*szöveg* ~ Éppen amire gondolok, és nincs ilyen karakteres-szmájlim.

Egoista picsa vagyok. Komolyan. Mondá nővérkém. Vélemények? Szeretjük egymást ^^ (L)

Jogok. Mondd valamit, írok valamit, hallok valamit. Jogok. Jogom van leírni? Jogom van továbbadni? Jogom van hozzá, hogy egyáltalán meghalljam? Szerintem van. (Szerinte nincs... ^^)
ÉN blogot írok. ÉN véleményeket, egyéb, kisebb apróbb történéseket írok le. A nevemet nem is tudod. (Jobb esetben) Csak aki közelről ismer, az tudja, ki vagyok. Miért ne lenne jogom még akár a nővéremről is írni, ha ő ezt nem engedi meg? Na jó, nem róla, hanem leírni amit mondd. Amit rólam mondd. A véleményét. *vállat von* [Nemegészen működik az előző jelmagyarázat. Chuda. (:] [Kijavítottam. xD]

Holnap buli lesz egy valakimnél, és már voltam egyszer és ez most ilyen ismétlés féle lenne, és egy drágaság aszondta nincs olyan hogy nem megyek, de a franc se tudja hogy van-e kedvem menni. Naja. Ha közkedvelt celeb lennék, olvasott bloggal vagy honlappal, szavazásra bocsátanám. De így max a kis(nagy)családom tudna szavazni, és az 5 személyből 2en ellene szavaznának, kettőt nem érdekelne, a hugom meg picurka hozzá. Nha?

Jut eszembe (jogok miatt nem írom le hogy nővérem mondott valamit és onnan) hogy akarok egy... *számol* 4. vagy 4. és 5. lukat a fülembe. Perpill úgy nézek ki, hogy a bal füleben árválkodik egy lik, a másikban meg kettő. És úgy akarom, hogy jobb fülembe négy, balba egy, vagy bal fülembe kettő a másikba meg három, vagy jobb fülembe 3 és a balba marad egyedül. Szavazás? -.-' xD

Akárhogy nézegetem a szmájli-magyarázatot, egyre jobban nem tetszik. Lehet hogy nem vagyok jó az egy szavas kifejtésekben. ^^-ez ugyanúgy jelenthet tömény iróniát is a részemről. Sőt, legtöbbször az is...

Ismeretlenekként és írott szóban nehéz ironizálni. Najó, nehéznek nem nehéz, hanem félreérthető. Ugyanis, ha azt mondom, imádom a halat, sőt, odáig vagyok érte, akkor ez egy sima kijelentő mondat. És maximum úgy jönnétek rá hogy ironizálok, ha azt mondom, hogy imádom az undorító bűzét, imádom hogy sikamlós és nyálkás és imádom hogy sütés-főzés-fűszerezés után is hal szaga és íze van. És ha még így sem jöttök rá, hogy mennyire nem szeretem, még mögé biggyesztek egy zárójeles megjegyzést, melyben ez áll: igazából utálom! vagy hogy IRÓNIA, NÍNÓ!

Épp abba akartam hagyni, de felballagtam egy portálra meglesni mi lesz a mai média-menü, és megintcsak (pedig már annyiszor megfogadtam, hogy soha többé!!) elolvastam pár kommentet. Istenem... szánalom... Aki nem tud építő rossz kritikát írni, vagy normálisan kifejezni magát, az miért csáboskodik bele az interbe? Egy mesére, akciófilmre, horrorra vagy bármire annyit írni hogy hát ez de szar volt... Oké, írja oda hogy nem tetszett neki, mert, mint mindenkinek, joga van (hülye jog...) véleményt nyilvánítani és azt közzé tenni. De az mióta vélemény, hogy szar? A vélemény az, hogy nekem nem tetszett, nekem nem jött be, szerintem (ismétlem) SZE-RIN-TEM! szar volt. Mert még nem is a trágárság, merthát, istenem, akinek a szókincse erre specializálódik, és fejlődésre képtelen, írja ezt. De akkor is... Eh.

Nem látunk, nem hallunk, nem beszélünk, de ezen elvek hirdetői vajon miért hiszik, hogy ettől pokolian okosak? Mindenesetre az álláspont kényelmes: én tudom ám, hogy mitől döcög a szekér, és nekem ez untig elég is. Majd éppen én szedegetem fel a göröngyöket az útból? Fenét, még áthajthat rajtam az ostoba kocsi.

 

júl
24

Látszik, hogy nincs gépem, alig írok. Jóliusban ez csak a 6. bejegyzés, míg Júniusban sikerált 11. Azért, ha belegondolok, ez se kevés... ha a téma a nagy semmi :P

Hisztim csúcsára értem, csokit eszek, és idegbajos vagyok. Semmi nem jó, sehogy nem jó. Meleg van, nem otthon alszok, nem tudom kialudni magam, nem küldik a jogsit, meleg van, unalom, meleg. A meleg ellenére állandóan csak ennék, nem haladok se írással se olvasással, július 23. van, 1 hónap durván a szünetből, és én októberben emelt szintű érettségit kéne tegyek angolból. ^^

Megintcsak másnap folytatom ezt, mert tegnap nem sikerült befejezni. Új élményekkel viszont gazdagodtam az este folyamán...

Azt gondolnánk, mi mindannyian, akik nem tudjuk magunkról az ellenkezőjét, hogy milyen emberségesek vagyunk. Segítünk az idős néninek átmenni az úton, leszállni a buszról, vinni a tatyóját - jó esetben. És mivan akkor, amikor meglátunk egy nem jól szituált, esetleg részeg embert az árokban, amint agonizál?

Bepánikoltam. Elmentünk mellette biciklivel, nem lélegzett. Visszafordultam, és végig az járt az eszemben, hogy anya haragudni fog rám. Szarok bele... Szóltam a hugomnak hogy álljon meg ott ahol van, én pedig visszamentem az emberhez. Cigány volt, és valószínűleg részeg. Lélegzett. Mikor megszólítottam kinyitotta a szemét, de nem válaszolt. Szólongattam, rám se nézett. Pánikoltam, ez sem hatotta meg.
Mit tehet egy 17 éves lány? Nem, nem akartam hozzányúlni. Féltem. Nem attól, hogy büdös, koszos, lehány. Tőle féltem. Hogy hogyan reagálhat. És hogy a hugom ott állt és nézte mi van már. Felhívtam anyát. Válasz? Hagyjam ott, majd kijózanodik. Felhívtam polgárőr ismerősömet: ő nem pazarolja a számláját részegekre, már annyiszor megtette.

Nem utálom őket ezért, ők így gondolják helyesnek. Azért mert részeg és cigány ne segítsünk neki. Hát jó. De ha én tudtam volna másik polgárőrt, biztos felhívom.

Ma arra jöttünk haza, és már nem volt ott, és nem volt helyszínelési kordon se semmi, tehát nyilván valahogy elmászott onnan, reméljük haza. És lehet, hogy másnap is ott fog feküdni, és harmadnap is, és egy hét múlva ott hal meg... Ő hibája, tudom. Nem sokat tehetnék, tudom. De zavar. Hülye vagyok. Tudom...

Magasak a ponthatárok, és nem vagyok egy sportos alkat. Miért is függ össze ez? Anglisztikára akarok menni továbbtanulni. Vagy pszichológiára, de arra túl sok a pontszám :S Az enyémhez képest :D És ami maradt, ami eltökélt álmom: rendőr. Szóval, ha sikerülne ez a koplalós-gyúrós-sportolós cucc, tuti beállnék polgárőrnek, valamint megcsinálnék egy OKJ-s képzést, ami fegyverkezelési vizsgát is ad. (Biztonsági őri, asszem) Csak sikerülne, hjaj.

Anya szerint sokkal nagyobb az esélye annak, hogy az okosak meggárgyulnak és tömeggyilokok lesznek. Esetleg felrobbannak, vagy lövöldözőset játszanak - igazi fegyverrel és célponttal. Nem vonz ez a vég, és tudom hogy velem nem is lenne ez.

Justitia. Fable. Igazság. Sokan szeretik a Batman, Zorró, Catwoman, Robin Hood filmeket, szurkolnak a jóknak, elítélik az ellent. De ha a való életben jönne valaki, aki erkölcsileg legalább ennyire tiszta, mit kezdenének vele? Megköveznék?!
Az igazság, becsületesség rég a múlté. Ha felmutatsz egy kis lóvét, tied lehet bármi. És ha esetleg, véletlen, nem megvesztegethető valaki, hát iziben egy óriási mordályt kell nyomni a gyereke/szülője/felesége/testvére/estébéje fejéhez, és akkor pénz nélkül kell megtenni. A bűntény tehát így vagy úgy de elkövetődik. A zsaruk meg... fele korrupt, a másik fele meg az lesz, vagy fél. Kezüket kötik a törvények, míg a bűnözőkét nem. Elvégre is, ezért bűnözők, mert nem tisztelik, követik, nem tartják be a törvényeket. És mit lehet ellenük tenni?
Maszkba lehetne! bújni, és titkos életmódot folytatva üldözni és leszámolni velük. De vigyázzatok, leendő hősök: a saját fiatok elárul majd egy jó kis xBox360-ért. Hát még ha egy plazma tévé is jár hozzá...

A világ a feje tetejére állt. A hazugságok igazsággá változtak, az igazságból hazugság lett; a lehetetlen lehetségessé vált, az ártatlanból bűnös lett.

júl
17

Naja, a víz és a parafa-ragasztás kiszívja az összes energiámat. Reggel kelek hét és nyolc között, de ha tudok kilencig nem kelek ki az ágyból, és pihenek. A bokám fáj, a karjaim fájnak. Kelés után (ma locsoltam) aztán tekerés haza (7 perc ha az egyenes úton jövök és tekerek mint atom) utána tengés-lengés, lezuhanyozás, fürdés. Ebéd, illetve annak a megfőzése, néha az 5 tagú családnak 6 félét főzök ^^ Utána ragasztunk, néha fürdünk közbe, le-fel rohangálunk a 3 emeleten. Mikor lemegy a nap abbahagyjuk a ragasztást, fürdünk a medencében. Mindeközben egyszer elcsalok egy fél órát, és lemegyek gyúrni. (Hülye fejem, tudom...-.-')

Nővérem olvasta az elejét, és rögtön kiakadt, hogy mi az, hogy 6 félét főzök a családnak. Akkor a hozzá hasonlóan humor/kötözködés/irónia-hülyéknek, ez csak egy aprócska túlzás volt. De tényleg, általában nem elég egy félét főznöm, mert van egy finnyás apám, egy levésbé finnyás de a-kedvére-akarok-tenni-sógorom meghát a saját akaratom. ;) Bár sűrűn egyezik ez a három :P

Vannak itt ilyen furcsaságok. Például a gyereknevelés. Tökéletesen illik rá a dal, miszerint Mindenki másképp csinálja!. Van, aki vigyáz a gyerekére, állandóan fél szemmel figyeli, fogja a kezét, aztán várig sértődik, mikor a 30 éves csöppség önállósulni akar. Nolám. Van, aki vigyáz a gyerekére, odafigyel rá, és odatartja a kezét amíg a gyermek fogni akarja. És még van sok féle más ember/család/szülő, de nekem most ez a kettő kell.

Két testvér is nőhet fel, és felnőttként/szülőként lehet teljesen más. Egyikük gondolhatja azt, hogy ami a miénk, az a miénk - rokonon kívül más nem jöhet bele a medencébe.
Míg a másik gondolhatja azt, hogy mi a fenéért ne?
Az viszont, szerintem, felelőtlenség és pofátlanság (találjunk már ki erre egy enyhébb szót, plz!) hogy valaki telefonálás nélkül átküld két gyereket egy másik családhoz, egy és kettő között, biciklivel, mikor tudja, hogy nekünk dolgunk van, nem érünk rá figyelni, ragasztunk. Lehet én viszem túlzásba, de nekünk volt kellemetlen mondani, hogy a nem rokon gyerek nem fürödhet, ráadásul hogy az unokahúgom is csak három után. Szóval?! Nemtudom...

Én nem akarok nagy társasági életet. Nem akarok a családi gyüjtőtégely lenni, minden unokatesót, unokahugot-öccsöt, mindenféle gyerkőcöt pesztrálni. Szeretem a gyerekeket, imádom őket, imádok velük játszani meg minden. És elszáll az ihlet, ahogy itt ül mellettem a nővérem, meg dumáltunk, meg megittam egy pohár pezsgőt.

Megkaptam a papírokat, hétfőn lehet menni az... okmányügyi irodába.... vagy mi az xD Nha, az, okmányiroda. ^^ Megyünk, megkapják a papírokat, aztán csinálnak valamit és voilá, lesz jogsim. Ezzaz!

Miért baj az, ha valaki örül és kirak egy képet myvipre arról, hogy örül valaminek? Szerintem nem baj, és semmiképp sem napiszar-gyanús. Legalább is... Vannak a közösségi oldalak. Az a lényege, hogy ismerkedj, megtaláld régi és új barátaidat, kitegyél képeket magadról. Örülsz a jogsidnak, lefotózkodsz vele, és kirakod myvipre. Megmutatod havernak, etc. Jóbuli. És akkor nemsokára viszontlátod a képet - az amúgy kedvencek közé berakott, naponta látogatott oldalon - a napiszaron. Miért gáz, ciki, antimenő, sőt, egyenesen szar dolog, ha csinálsz egy ilyen képet magadról? Az emberek is minden szaron röhögnek ám... Ők különbek? Nemár!

Nem mondom, hogy maga az oldal nem ér semmit. Van olyan, amin röhögni lehet, és ha az ember felrakja a netre a baromságait, hát, istenem, ne csodálkozzon, ha máshol köt ki a másolata. Én inkább arra akartam célozgatni, hogy abban kéne egy kis igényünknek lenni, hogy mit tartunk viccesnek. Nem?

Tegnap nem fejeztem be, úgyhogy ma folytatom. Közben a gyerekes-családos-medencézős dologhoz hozzáfűznivalóm: drága, egyetlen, imádott nagybátyám elküldte a gyerekeket, mondván: maximum hazajönnek. Szeretem (:

Tegnap mentem a mamáékhoz, tekertem a hátsó úton, és láttam amint egy csávó kiszáll a kocsiból. Utána odament a csomagtartóhoz, kivett valamiféle virágot, amolyan útszélén szedettet, és elindult a kiskapu felé. Mikor kinyitotta a kaput, rámnézett, rámmosolygott, aztán bement, én pedig elhaladtam a kerítés előtt.
Nem túl érdekes, nagy esemény, és bár kis helyen lakunk, csupán nagyközségben, nem ismertem a csávót. Nem szövődött szerelem első látásra, sem bartság, se semmi. Rámmosolygott, én meg vissza (: Apró örömök az életben.

Szerintem a tehenek aranyos állatok. Olyan kis ártatlan fejük van. Pontosan, ártatlan. Egész nap füvet esznek, bocit nevelnek és tejet adnak. Kedvesek. Szeretem őket. ^^

Be vagyok zsongva a kismacsekura. Alig várom már hogy lefogyjak és megkapjam a kiscicát.

Máris ért valamit az hogy gyúrok. Anyát halál lazán derékon kapok és cipelőzöm. Jó, eddig is elbírtam, de nem olyan lazán mint most. Örömhegyek.

A gazdagok gyerekei (...) könnyen lesznek elkényeztetett drogos hülyék, és akármilyen szemtelen, lopós, idegesítő arcok lettek, bizony nem hibásak ők emiatt. Ha mindened megvan, nincs semmi kihívás, és cél, amit elérhetnél. Így nincs sikerélmény sem az életedben, vagyis nincs boldogság, ami nyilván hiányozni kezd egy idő után. Ezt valahol meg kell találni, és elvileg a drogok által kiváltott érzés hasonlít rá, még akkor is, ha kamu. A szülők meg csodálkoznak, hogy kábítószerezik.

júl
15

Medence felállítva, jéghideg a víz, napoztam egy pöppet. Barnulok, éljen!

Nem a legjobb fogyokúra a koplalás, de állítólag jó az allergiára. Mert amikor éhes az ember, valami olyat termel a szervezete, ami az allergia természetes ellengyógyszere. Legalábbis mindent tudó apukám eztet mondta.

Jha, de nem ám simában az allergia leküzdése miatt koplalózok-kínzózok. Allergiás vagyok a macsekukra is. Namost, ha lefogyok x kilót y idő alatt, akkor kapok macsekut. ^^ Éljen!

Ezkiezék nincsenek otthon, úgyhogy asszem lemék gyúrni a pincébe.

Itt a kedv és az idő és a lehetőség hogy írjak, és megint nem tudok semmit, amit erre méltatnék. Mi lenne, ha ez egy ilyen tengődő, üres poszt lenne? Jó, hát üres már nem lehet, bleee...

Tengődő viszont simán. Beteges az, ha egy 21 éves srác 13-14 éves csajokra bukik csak? És ha az beteges, akkor az is, hogyha 17 éves lány az idősebb pasikra bukik? Nem a mostani 18-20 éves apuci pici gazdag fia, menő kocsival-, legjobb discoba bérlettel rendelkezőkre? Hanem az éretteb, intelligens, értékekkel rendelkező korosztályra? (Oké, és aki most az 50-60 évesekre gondol, hát... csináljon amit akar!) Persze ha jobban meggondolom, akkor ilyen pasi nincs is, úgyhogy bukhatok is bárkire, cöh...

Nha, voltam lenn gyúrni és leizzadtam és utána marha jól esett a mínusz hatszáz fokos víz. (Jha, tudom. Minuszban már fagy. Békénhagytok vagy megköveztek?) És annnyira jól esett! Éljenek... tudjátok mit? Éljek én xD

Lehet hogy ezek a zárójeles "kövezzetek meg" és egyéb cuccosságaim mérhetetlen előítéleteimnek köszönhetőek. Igen. Előítéletes vagyok az emberekkel, mert hajlamosak arra hogy másokat lecsesszenek a véleményük miatt (amiről ugye már írtam), valamint igenis hajlamosak megkövezni az életfelfogás, életvitel miatt.
Meghatározni nem igazán tudom, hogy meddig tartozik valami saját megítélésünkhöz, szabadságunkhoz. Én tudom, hogy mi ez, de leírni nehéz.
Amíg nem bántasz senkit "jogosan" (erre még visszatérek), amíg nem zavarod őket tetteikben "jogosan", addig te szabadon azt teszel amit akarsz.

Namost, ez a jogosan dolog is... érdekes. Például, ha összeveszünk a nővéremmel, és megtépjük egymást, az jogos. Mindkettőnk részéről. Ha anya felpofoz mert tiszteletlen voltam, az jogos. Ha valakik összeverekednek egy csip-csup ügyön, akkor az is elfogadható még. Nem az, ha hatan összevrenek egy másikat, nem úgy. Azt se mondom, hogy azonos adottságúak, mert mi van akkor, ha egy vézna mitugrász nekiugrik egy kigyúrt állatnak? Ha olyan hülye?! Ugorjon.
Jogosan zavarni valakit valamittevése közben... Ilyenekre gondolok: egy részeg pasas lepisilja a kerítésedet, vagy belerúg a kerítésbe mert ugat a kutya a túloldalon, vagy bizburgálja a biciklid, lakatod, tulajdonod.
Szóval, végül is, ha valaki nem akar belém kötni, pontosan érti mit akarok mindezekkel a kifejtésekkel. Ha valaki pedig belém akar kötni, direkt, akkor meg mit csináljak? Halálba magyarázhatom, sosem értik majd meg.

Van egy sógorom, szegényre rájár a rúd. Ritka egy kedves, tisztességes, rendes fazon, van vagy 2-3 szakmája, és most rúgták ki, mert a kollegái köcsögösködtek vele. Azt mondták sosem dolgozott. De ha ő nem, kérdem én, akkor melyikük? Nem igazán lehet elsusmusolni egy egész temető füvének a lenyírását, vagy egy sírgödör kiásását. Igen, egy temetkezési kft-nél dolgozott, mert nem talál semmilyen munkát a végzettségeivel! Marha gáz. És most még innen is kirúgták. :( Pedig én szurkolok ám szegénynek, atomra szurkolok.

Megfogadtam, hogyha egyszer gazdag leszek, és ők még együtt lesznek nővérkémmel, akkor ő lesz az első aki kap a pénzből. Illetve hát, ők ^^ <3

Megyek etetni egyetlen dögömet, aztán tekerek a mamához, mert ott alszok ugye mostság. ^^ Písz meg a többi, életek.

Mostanra a társadalom, mint erkölcsi fék, elkopott: már a szégyen sem visszatartó erő.

süti beállítások módosítása