Egyre nehezebben megy optimistának lennem. Sőt. Nem is tudom már mi számít optimistának. Semmit se tudok....

Nem lett meg a 90%os emelt angol. 81 lett. Ha az, amit szeretek, ilyen szarul sikerül, mi lesz velem egyetemen? Mikor olyat is kell tanulni amit marhára nem akarok! De ne szaladjunk előre, mert egyelőre azt se tudom, hogy az érettségim meg lesz-e. Tanulni rá? Fogok? Utolsó percben. És ha ezt tudom, miért nem teszek ellene? Ezt a témát már körbejártuk.

Különben is, ha valami nem érdekel, olyan könnyen tud átmenni fülemen-agyamon, hogy az hihetetlen! Egy emlékképem sem marad róla. Ha nem lenne beírva órarendbe a biológia, nem tudnám, hogy tanuljuk :O

Szar kedvem van. Mindig. Kizökkent egy vígjáték, majd utána jön egy dráma (nem direkt néztem, nem tudtam, h dráma). Elmegyek lovakhoz, hogy az felvidít, és beleugrottam a Remény nyakába, és majdnem elsírtam magam a boldogságtól. Szerintetek?!

Csak szükségem van valakire, akinek beszélhetek. Akinek elmondhatom mindezt. Akire most rázúdíthatnám minden bajom, minden érzésem. És most nem arra lenne szükségem, hogy seggberúgjanak és aszondják, minden rendben lesz, csak hisztis vagy. Hanem hogy értsék meg, végre értsék meg, mit érzek. Végre legyen valaki aki megérti mit gondolok...

perpill, és ez már több mint egy hete tart, semmiben nem tudom meglátni a jót. Úgyse úgy lesz, úgyse sikerül, ha igen, addigra nem fogom akarni, soha nem leszek boldog, és így tovább. A legdurvább, hogy ebben igazam is van. Mert ha így állok hozzá, tényleg nem leszek boldog.

Oké, lehet hogy a kedvemen nem segít, hogy 2 nap alatt 50x hallgattam meg egy szomorú számot, úgy, hogy ma alig vtam itthon. De akkor is. Ehhez van kedvem.

És most nem elég a blog, nem elég kiírni magamból, most azt akarom, hogy valaki el is olvassa. De kinek írjam? Ezkieznek ha mondom, akk szar kedvet csinálok neki, és még nekem lesz bűntudatom, szal kösz nem. XY valszeg pont most nem ér rá, mint általában PONT akkor sosem ér rá. Bár, ez nem az ő hibája (: ZZSnek van elég baja nélkülem is, és különben is csak hülyének nézne :D És, kifújtak a lehetőségek. Nahát. Desok barátom van. :D

Utálom Adyt. Nem bírom a verseit. S ez most mégis megkönnyeztetett....

Nem az a fontos, hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az, hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni.