Egyszer egyik ismerősöm kiírta fészbukra, hogy... nem emlékszek pontosan mit, de arról volt szó a kifejtésében, hogy nemérti hogy fajult odáig az emberiség némely, és egyre több tagja, hogy mindenhova felírja érzéseit, bensőséges gondolatait. Hogy nincs titokzatossága, semmi magának-valósága, picike magánélete sem. Akkor félig-meddig egyetértettem vele, hiszen vannak, akik már túl sokat mutatnak magukból. Aztán rájöttem...

Az ember él-hal, hogy kifejezhesse magát. Van, aki egyszerűen, van aki ír, rajzol, fest, dalszöveget ír, zenét komponál, érzéseit kifejező zenét játszik, énekel, verset mondd. Mindenki kitárulkozik, mindenki vágyik az ismertségre. S bár legtöbben tényleg a közutálatra-szeretetre-ismertségre utaznak, vannak még néhányan, akik csak azzal a párral akarnak megismerkedni, aki fontos az életben. És aki azt mondja, hogy például a fészbukon ismerkedni tök gáz, annak azt mondom, hogy nem gondolta ezt jól át.

Abban igaza lehet, hogy a kifejezetten netes társkeresés nem épp a legjobb dolog, de még ott is várhatók/lehetnek csodák. Viszont, valóban kezdődhet úgy egy kapcsolat, ahogyan manapság viccelődnek: megbökött fészbukon. Ki tudja? Véletlen volt, arra járt, bármi történhetett, akár egy rendszerhiba is. És lehet, hogy 60 év múlva nevetve mesélik el. És még mindig együtt lesznek a párjukkal, míg te, kedves barátom, aki a buliban, utcán, ismerős által találtál "életed szerelmére", lehet hogy már a harmadik férjedet/feleséged fogyasztod.

De egyik sem sztereotípia, skatulya; ha egynek, kettőnek, nyolcnak, huszonháromezernek így történt, neked még nem biztos, hogy így fog.

Minden ember más, és még változik is, szóval semmi de semmi biztosíték nincs arra, hogy bármilyen kapcsolat örökké tartson. De esély van, és ha megkapaszkodsz ebben a szalmaszálban, talán könnyebb lesz. 

A világ már csak ilyen különös hely. És kemény. És néha balszerencsés.