Mindig mondtam, hogy mekkora hülyeség ez a féltékenység. Azt se tudom mi az! (Megnézem)

     féltékenység (illemtan):Kínzó érzés.
Annak, akit a féltékenység gyötör, nagyon is kellemetlen.
Két ember baja, esetleg háromé.
Ha másokat is belekeverünk, úgy nekik sem lesz könnyű: egyre kényelmetlenebbül érzik majd maguk.
A féltékenységi megnyilvánulásokat és főként a kitöréseket, ha társaságban vagyunk, jobb elhalasztani.
De otthon sem megyünk sokra vele.
Azt mondják, hogy a féltékenység meggyógyul az idővel.
Ha van alapja, nagy a valószínűsége, hogy válással végződik.
Ha nincs, akkor egyik vagy másik fél megelégeli majd egyszer.

Úgy érzem nem lettem okosabb. Mindenesetre, ahogy visszaemlékszek, nem éreztem magamat még féltékenynek. Egészen "nemrég"-ig.
A szitu azért, gondolom, nem új, főleg, a kezdés: Van egy pasi....
 

Jó, vanni van, de nem vagyok belé szerelmes. Nem tetszik (nem a leghelyesebb pasas), negatívumai is vannak rendesen. De egyszerűen vonzó. Vonz. Gyáj. És nem is akarok tőle semmit. De hatással van rám, és látni, hogy egy másik csajjal sustorog, és egymásra nevetnek... szar, na. Pedig, a másik csajnak sincs esélye - ez annyira biztos, minthogy itthon ülök pólóban, nyitott ablaknál, zenét hallgatva. Szóval, eléggé biztos, na.

Hát ez kissé összevisszára sikerült, de nem ártott már kiírnom magamból, mer hűha.

Oh, van egy kutyám, gyönyörűség. Az ablakból pont rá látok. Merhotgy, ő külön telken lakik. Elméletben vigyáz rá, gyakorlatban nem igazán izgatja ki megy be, majd jön ki, néha nem üres kézzel. Igen, arra gondolok, hogy a kutya ottléte mellett loptak már a telekről. Ezvan. A kicsi drága barátságos. Irtózatosan. Idegen ember, kutya - mit se számít? Mintha ezer éve ismerné. Legalább is, pontosan ilyen volt eddig. Egy jó ideje már előveszi a fogát ha kell, úgyhogy az engedélyünkkel a telekre bemenő embereket sem nézi jó szemmel: meg kell kötni, vagy elvinni onnan. Ez attól függ, h itthon vagyok-e. ha itthon vagyok, elviszem sétára, ha nem, akkor apa megpróbálja kikötni - néha kevés sikerrel. A macskákat meg a patkányokat öli. Ezvan. De az utcában ő a legcsöndesebb kutya. Inkább ugrál meg nyüszög, ha valamit el akar érni. De gyönyörűséges. Minyár mutatok képet ^^

 Bocsikaa, ha nagyok, de nem tudtam h kell lekicsinyíteni ^^

Amúgy, imádom az összes állatot. Lovakat, cicákat, egereket, mókusokat, kígyókat, a vadállatokat. A pókoktól... nem undorom, csak kiráz a hideg, ha elképzelem, hogy rajtam mászik a 8 lábával.... áá... :D Viszont, volt házipókom, sokáig az ágyam fölött lakott. Aztán nővérem kitakarított nálam... Szegény... :(

Nem szeretem az olyan embereket, akik nem szeretik az állatokat. Illetve, kivételeket tesznek, és amit nem szeretnek, azt rögtön utálják. Példuál a sógorom - akit én nagyon szeretek - de mikor azt mondja, hogy vigyem a dögömet onnan, és meg se simogatja... vagy unokaöcsém, aki nem nemszereti, csak hozzá se nyúl a kutyámhoz... nemtudom, ha valaki nem szereti az állatokat, szerintem, van benne hajlam a rosszra. Mmint, több, mint azokban, akik szeretik. Mondta egyszer valaki: az elmebeteg gyilkosok állatokkal kezdik. És ezt a szülőknek kéne felismerni, de ebbe nem fogok belemenni. Nem most.

Az állatok millió dologra jók. A haszonállatnak tartott háziasított állatokról mindenki tudja, mire jó. Tejet ad, húst ad, tojást ad, őrzi a házat, megfogja az egereket, bla bla. Cipel a hátán, vagy cipeli a cumódat. De higyjétek el, az összes állat jó valamire. És nem arra, hogy egy önelégült pofa lakásában lógjon a feje, a bundája pedig a lábát melegítse... Undorító...

Senki nem képes úgy várni, mint a kutya, s előfordul, hogy még a gazdája sírjához is kijár, és még holtában is visszavárja.