Őm, ideje lenne egy csupa-hepi csillivilli mézesmázos, egyszóval, boldog szöveget rittyenteni. Csakhogy a boldog messze áll a vidámtól, asszem.

Ki nem találnátok, hogy mi van itt: eső. Vihar. Dörög. Villámlik. És fázok, de az eső hangját ki nem zárom!

Amúgy meg, hehe, jó kedvem van! Igaz, hogy fáj is a lábam, de kit érdekelnek ilyen apróságok, mikor egyéb apróságok felvillanyoznak?

Jókedv elmúlt. Mi van? Hangulat-ingadozásról olvastam, és nekem is betett? Most mi lesz, sírva röhögök?

Megnéztem tegnap egy filmet, Őrült a címe, és belezúgtam a főszereplőbe. És mielőtt elmesélném miről szólt meg minden, kitérek erre a belezúgós dologra, mert rövid idő alatt felidegesítettem magam ^^
Nem zúgok bele sztárokba, énekesekbe, ismeretlen pasikba! Nem tudom ajnározni, nem lesz orgazmusom egy érintésétől, vagy attól, hogy a kamerába nézett, amikor a koncertjén videóztam. (Ami még nem volt, nem vagyok koncert-járó) Eleve józanul gondolkodok... najó, szakad a plafon, én állok a legmesszebb a józanságtól, még az örület innenső határán. Szóval, nem vagyok celeb-ajnározó. Nem vagyok oda SP-jért, mert, őszintén, a zenéi arra jók, hogy a 10 perces szüneteinket végigröhögjük amint valaki kiparodizálja legújabb tuti-klippjét. Nem a friss tinibálványok ellen vagyok, mer aki tud énekelni, az tud, és kész. De akkor se fogok belezúgni, csak azért, mert sztár és szép a mosolya, és gyűrűt hord, mert az igaz szerelmet keresi és addig le sem fekszik senkivel, aztán meg a templomba tölti a 21. életévét, hogy egy óra múlva dughasson. Hormonok, biológia. Mindneki megmondta. Szerintem hülyeség, ez is. Szóval, a szexről is megvan a véleményem. Ezvan. De megintcsak, visszatérve a sztárokra, és arra, hogy belezúgtam a srácba. Nem tudom pontosan ki játszotta, ha valaki érdekel, megnézem neki. De nem a csávóba zúgtam bele, nem a sztárba. Hanem abba a fiúba-férfiba, akit eljátszott. Akinek problémái voltak, okos volt, intelligens, olyan, amilyen. És amikor, elmés barátnőim szerint mindenkibe belezúgok, mert jó a segge, nem igazán értik, hogy mit látok az emberekben-sztárokban. Johnny Depp. Nem igazán találom helyesnek, de tény, hogy nem néz ki rosszul. Viszont, egyenesen bele vagyok zúgva Jack Sparrow kapitányba. Sőt, Willy Wonkába is. A csokigyáras fickóba. Pedig, randa... de... a személyisége... Nemtudom. Szóval, amikor meglátok egy jó segget, férfiét, hát nem jut eszembe az, hogy milyen jó lenne vele lefeküdni, vagy hogy milyen jó családapa lenne, vagy hogy jól néznénk ki együtt, jó lehet vele smárolni.
Az jut eszembe, a kinézete alapján, és kifejezetten jó megérzéseim alapján, hogy milyen ember lehet. mi lehet a titka. A munkája, a gondolatai, az életformája. És az általam kreált emberbe, igen, belezúgok.
Ott van előzőleg említett barátom bátyja, akire folyattam a nyálam. Mit tudok róla? Helyes, motorozik, és pár megnyilvánulását láttam az 5 év alatt amíg barátomhoz átjárkáltam néha. És nekem ez elég ahhoz, hogy tetszen. Másképp mondva, hogy belezúgjak. De ennek ellenére szerelmes nem leszek belé. Egy srácba voltam szerelmes, de az is plátói volt, most már viszont nem fecsérelem erre az időmet. Kívülről nyalogatni a lekváros üveget, ugye...

A film. Őrültek házáról szólt, vagy miről. Ilyen rehab központ, asszem. Nem az elejétől láttam. A srác bekerült, csoportterápia volt, megismerkedtek egymással, sok őrült volt ott. Ő, főhősünk, agresszió miatt került be. Szétverte egy srác fejét egy baseball-ütővel, kis híján megölte. És akkor most jön a kövezés, hogy miért találom én ezt vonzónak. Ki kell ábrándítsalak titeket, nem azért, mert egy morbid köcsög vagyok, akit utálhattok, miközben timagatok a hardcore pornóra izgultok. Vagy melyik az a latexes, golyós, bilincselős izé. Mindegy. Azért találom vonzónak, mert érdekel, mi váltja ki, mitől ilyen, és a vágy ég bennem, hogy megváltoztassam. Hogy segítsek!
A másik srác azért volt bent, mert nála kisebb gyerekeket fogdosott. Fiúkat. De szótlan volt, többször próbált öngyilkos lenni, de még az sem sikerült neki, így egy lúzernek érezte magát, nem is beszélt mindenkivel. Egy szobába került az agresszívünkkel, és lassacskán megszerették egymást- barátok lettek. Ennek hatására a srác is jobban megnyílt, és már azon gondolkoztak, hogy kiengedik. Behívták a nevelőapját, hogy találkozhasson vele a gyerek. Akkor derült ki, hogy mi okozta ferde hajlamát a fiúnak: a nevelőapja többször megerőszakolta. A srác visszaesett a "szerető szavak" és egy ölelés miatt. Halálra volt rémülve. utána külön zárkába vitték, és nem is beszélt, szinte agonizált.
Volt egy másik srác is, aki szintén agresszív volt, de az a bika stílusú: meg se próbálta visszafojtani. Provokálta főhősünket, aki a végén ellenállt a provokálásnak, és otthagyta a kötekedőt. Közben beleszeretett egy lányba, akit megerőszakoltak, és lefeküdtek egymással. Végül szétverte a bika-srác pofáját, mert szidta a lányt. És megszökött a srác, aztán visszament. Magától. Mert, intelligens volt. Az agressziója meg onnan jött, hogy az apja verte.

Megint csak, nem azt mondom, hogy ha veled akárhogy bánnak, feljogosít téged arra, hogy te is úgy bánj másokkal. Az emberi elme mégis ilyen. Kifogásokat, okokat keres. Ha nem talál, vagy egyszerűen nincs agy, hogy találjon, akkor fizikai úton megoldja a problémáit.

Összeszedetlen katyvasz az egész, bár még vissza se olvastam, tudom. Fogalmam sincs, hogy érthető-e az, amit leírok benne. Nem tudom, hogy érdekel-e valakit. Annyit tudok, hogy van valaki, aki állandó olvasó, és hogy a barátaimat nem érdekli. Mármint, akiknek megmutatom. Akiknek meg nem mutatom meg, nos... rájuk nem is számítok ezen a téren.

Most olvastam egy írás, jó hosszút, könyvkezdeményt egy velem azonos korú lánytól. Írta, hogy nincsenek legjobb barátai, nincsenek barátai se sokan, csak egyetlen legjobb barátja van. Bár mondta az elején, hogy nem életrajzi kötet, azt is mondta, hogy a legtöbb dolog igaz, ami az alapokat illeti. A lényeg, hogy elgondolkoztam. Csomó barátom van, egy incidens óta viszont nem nevezek meg legjobb barátot, ugyanis, mint olyan, szerintem nem létezik. Nyitott vagyok, bőbeszédű, és a saját titkaim kiteregetésében nem túl gátlásos. Látom az igazságot legtöbbször, és rá is mutatok, ha szükséges/akarom/úgy látom jónak. Még sincs olyan barátom, akinek mindent elmondok. Aki elől semmit nem titkolok. Hogy miért? Mert nincs olyan személy, aki minden hülyeségemre kapható. Van, akinek azt mesélem el, mi történik a családban, megint mi a gond. Van, akinek csak mesélek, ő viszont mesél. Van, akinek komoly lelki-agyi bajaimról dumálok, és ő általában jól seggbe rúg az ilyen helyzetekben, hogy helyre zökkenjen az eszem. Van, akinek a komolyabb férfiak-iránti-érzelmeim mondom el. van, akivel csak akkor lelkizek, amikor neki is baja van, és csak abban a témában. De én mindig ott vagyok segíteni. Bárkinek bármi baja, bármire van szüksége, ahogy tőlem telik, segítek. És ez nem panaszkodás, önfényezés. Ilyen vagyok, évek óta ilyen vagyok. Ez nyilván néhányaknak nem tűnik fel, mert ritka makacs vagyok, mint már mondtam. valamint, csípős a nyelvem és jó az ízlésem: válogatott szitkaim vannak, válogatott beszólásokkal.
Egyszer megkérdeztem apát, mit csináljak, ha jön egy betörő. (felújítás volt, így a konyhának nem volt fala, tehát az ajtónk egy fekete neylon volt.) Azt mondta, kezdjek el beszélni, és elszalad. Ráfintorogtam, mire anya elkezdett röhögni. Ő ugyanis arra gondolt, hogy elkezdek dumálni, és amennyit én tudok beszélni (soookat, nagyon sokat!!:D) inkább elmenekül minthogy végighallgassa. Ráadásul, apa és én vagyunk az ész a családban. Tanulmányilag és logikailag is, de az elmúlt egy évben sorra nyerem a birkózásokat apával. Ugyanis neki szokása kitérő-okokat mondani, hogyha valamit megtilt. (Ez jobb, mint amit anya csinál: nem. miért? mert azt mondtam. -.-') Szóval, apa mondd egy okot. Kicsit mondvacsinált, de mindig jogos. És addig-addig kötekedek vele, hogy a végén én nyerek. És ez jó érzés, még akkor is, ha ezek után ugyanúgy tiltva marad a dolog. Az élet apró örömei.

Megint anti-összeszedett voltam. Éljenek a szétszórtak!

Rendszerint nem azért vannak titkaink a barátaink előtt, mert nem bízunk bennük, hanem inkább azért, mert nem bízunk önmagunkban.