Épp most festettem ki a körmöm, most várom, hogy száradjon. Mennyit törődünk a külsőnkkel?! Közben meg mindenki azt mondja, hogy a külső nem számít, az ember belső érték alapján is megszerethet valakit. Tudjátok mit? Kövezzetek meg. Szerintem ezt a csúnyák találták ki. Nem azért mondom, mert én meseszép hercegnő vagyok, vagy épp egy ronda kisbéka, de gondoljatok csak bele. Pontosabban, inkább olvassátok el az én nézőpontom:
Általában első ránézésre meg tudom állapítani az emberről, hogy milyen féle. Nem csak azt, hogy nő, férfi, gyerek, felnőtt, fekete vagy fehér-e. Első látásra ítélkezem, és nem tartom ezt a dolgot hülyeségnek, ugyanis, a látszat tényleg csak néha csal. És ezek alapján, igen, a külső nagyon számít. Elmegy mellettem két pasi az utcán, és el tudom dönteni, hogy melyikőjükkel állnék szívesebben szóba.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tévedhetek. De ha megnézel egy pasast, aki fel van pumpálva, lenéző mosollyal szemlélő a mellette elmenőket, és ha véletlen nekimegy valaki, leordibálja a fejét, és neked nem ezek a típusú férfiak jönnek be, akkor hiába önti ki a lelkét, melyben bevallja töredelmesen, hogy néha azért főz... nem hiszem, hogy érdekelni fog. Persze erről is mindenkinek meglehet a véleménye. Csak kérlek, ne legyünk álszentek!
Erről jut eszembe. Angol órán jónéhányszor érdekes témák vetődnek fel, amiről lehet filozofálgatni(nemszeretem ezt a szót). Ma például az őszinteség. tanárnő szerint nincs kicsi és nagy, kegyes és gonosz hazugság: hazudni tilos. És idevette azt is, hogy jegy nélkül buszozol, ha rosszul ad vissza pénztáros, rászólsz, illetve ha meglátod hogy valami a kosaradban maradt fizetetlenül, visszaviszed. Na ne már! Igen, tudom hogy vannak ilyenek, akik ezt teszik. És tudom, hogy ez lenne a helyes. És azt is tudom, hogy ugyanebben a helyzetben én is rohadtul örülnék, ha szólna a vevő, mert ha kevesebb lesz a kasszába, nekem kell pótolni.
De nem szólna nekem se senki. - ezt inkább csak mellékesen jegyzem meg. Nem kell tulok módszert alkalmazni - menni a tömeg után. Lehetünk individuálisak. Legyünk is. És a becsület fontos. Tényleg fontos.
De valóban nincs határ? Ha kell németből az ötös, és a tanár kipipált egy helytelen választ, de te nem szólsz, az egyenes út a börtönhöz? Nagykorodban emiatt lopni fogsz? Ettől te csaló vagy, akinek nincs értékrendje? Vagy ha a biológia nem érdekel, nem kell a továbbtanulásodhoz, de azért szeretnéd, ha nem buknál meg, és puskázol, ez azt jelenti, hogy sikkasztani fogsz nagykorodban? Nincs különbség, átmenet, határ?
Szerintem, ha egy embernek van értékrendje, máris van határ. És ha ebbe az értékrendbe belefér egy puskázás, egy nem-szólás, egy lecke-nem-készítés-elsumákolása, nem jelenti azt, hogy feltétlenül okénak fogja tartani a bolti lopást.
Van kedvetek bevallani miket tettetek eddig? Én megteszem:
- puskáztam
- nem szóltam a helytelen kipipálásáért
- ettem nagyáruházban a felbontott cukorkákból (nem volt szép)
- és egyszer, nem volt ott a biztonsági őr, és nagyon akartam egy nagyon drága sminkcuccot. zsebre tettem. aztán magamtól undorodva visszadobtam a helyére és kimentem a boltból.
- hazudtam már másoknak. azért, hogy magamat mentsem, vagy azért, hogy ne bántsam meg őket. (amivel végül is magamat mentettem egy bocsánatkéréstől és vitától. szóval, nincs olyan, hogy jóindulatú "csak neked akartam jót" hazugság. mindig magadnak akarsz jót, gondolj csak bele.)
Nos, azt hiszem, mindent bevallottam. Nem vagyok büszke arra, hogy hazudtam, hazudnom " " " "kellett" " " " másoknak. De kedvenc írónőm szavaival élve:
Cseppet sem vagyok hazudós! - tiltakozom. - Az lehetséges, hogy néha elhallgatok valamit, esetleg füllentek, vagy ellentmondok a tényeknek, de sose hazudok!
